Az Aegon új nevéről egyelőre nincs hír, ahogy arról sem, összeolvad-e a két biztosító. Az viszont biztos, hogy a piaci részesedésük 19 százalék körüli, ezért az Allianzot megelőzve piacvezetővé válik a VIG Magyarországon.
Drágának tűnik a beszerzés
A Portfolio számítása szerint a két biztosító idei profitjának 45 százaléka 7,7 milliárd forint körül alakulhat.
Ebben az esetben pedig drágának tűnik a felvásárlás.
16,2-os előretekintő P/E (árfolyam/nyereség arány) mellett vásárol a magyar állam, ugyanis nyolc régiós biztosító mediánja 10,0, és csak az NN P/E-je van efelett. Ebben az értékelésben persze nincsenek benne az egyelőre nem ismert, esetlegesen bővülő növekedési lehetőségek.
Tehát a 125 milliárdos árral a VIG jól járhatott, de az állami hátszél még sokat dobhat a két biztosító eredményein.
Mit akar a magyar állam a biztosítókkal?
Egyelőre csak pletykákat lehet hallani a piacon a Portfolio cikke szerint a magyar állam szándékairól, a közvetlen szereplők pedig egyelőre nem nyilatkoztak.
A piacot ismerők véleménye alapján
- a magyar állam célja nem kellően körülírt a biztosítóvásárlással, sőt az utóbbi hónapokban inkább az arcvesztés elkerülése volt a cél,
- inkább pénzügyi befektetőként lehet jelen az állam, de mivel az irányítói jogok VIG-nél maradnak, az aktuális eredmények alapján hosszú megtérülési időre lehet számítani,
- lehet, hogy a nyugdíjcélú megtakarítások és az egészségbiztosítási piac megerősítése a magyar állam célja,
- és az is lehet, hogy a mostani tranzakció ugródeszka az állam későbbi biztosítási piaci szerepvállalásának előkészítéséhez.
Borítókép: Korom János / Wikimedia