Osaka 57,3 millió dolláros, azaz 17,8 milliárd forintos fizetése után Serena Williamsszé a második hely 45,9 millió dollárral, (14,3 milliárd forinttal).
A nagy ugrás ellenére mégsem olyan rózsás a helyzet, ugyanis szinte az egész növekményért a két top sportoló fizetésnövekménye felel. A lista további szereplőinek pedig esélyük sincs rákerülni a két nem összesített toplistájára.
A szakmabeliek véleménye szerint ömlik be a szponzori pénz a női sportokba, és egyre több sportág egyre több szereplője között oszlik meg. A listán több mint tíz éve először szerepel tornász (Simon Biles a negyedik helyen 10,1 millió dollárral) és kosárlabdázó (Candace Parker a tizedik helyezett 5,7 millió dollárral).
Bár a top tízből még mindig öt helyet teniszező foglal el, ez a szám az elmúlt tíz év legalacsonyabbja – 2019-ben például volt olyan, hogy mind a tíz helyen teniszező állt.
Íme a top tíz:
1. Naomi Osaka (24) – tenisz
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 2,3 millió dollár
Szponzorációk: 55 millió dollár
Partnere a Louis Vuitton, a Taghauer és a Sweetgrean is, a 24 éves teniszező nemrég startupokba kezdte fektetni a vagyonát. Nem 2021 volt a legjobb éve sportolóként, de a szponzorok továbbra is kiállnak mellette.
2. Serena Williams (40) – tenisz
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 0,9 millió dollár
Szponzorációk: 45 millió dollár
Idén állt először pályára kislánya születése után, de a visszatérés nem sikerült bombasztikusan: negyvenegyedik helyen végzett a női világranglistán. A szponzoroknál továbbra is ő a legnagyobb név, vele tart a Nike, a Gatorade és a DirecTV.
Osakához hasonlóan ő is érintett a kockázatitőke-világban, alapjával, a Serena Ventures-szel több mint 60 startupban befektető.
3. Venus Williams (41) – tenisz
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 0,3 millió dollár
Szponzorációk: 11 millió dollár
Testvéréhez hasonlóan ő sem volt a legjobb formában tavaly. Csak három versenyt nyert meg 2021-ben, de Williams néhány éve aktívan építi magát a teniszen kívül is: sokszor szerepel nyilvánosan és szólal meg különböző társadalmi ügyekben.
4. Simone Biles (24) – tornász
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 0,1 millió dollár
Szponzorációk: 10 millió dollár
Nem úgy alakult a tokiói olimpia, ahogy Biles tervezte: öt versenyszámtól visszalépett, végül gerendán szerzett bronzérmet.
Azzal, hogy a mentális egészségét helyezte előtérbe a versennyel szemben, és ezt nyilvánosan is vállalta, sok márkát maga mellé állított.
Az Autograph nevű céggel NFT-ket fognak kibocsátani, és egy mentálhigiénés startupban is szerepet vállalt „chief impact officerként.”
5. Garbine Muguruza (28) – tenisz
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 2,8 millió dollár
Szponzorációk: 6 millió dollár
6. Jin Yuong Ko (26) – golf
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 3,5 millió dollár
Szponzorációk: 4 millió dollár
7. P.V. Sindhu (26) – tollas
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 0,2 millió dollár
Szponzorációk: 7 millió dollár
8. Ashleigh Barty (25) – tenisz
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 3,9 millió dollár
Szponzorációk: 3 millió dollár
9. Nelly Korda (23) – golf
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 2,4 millió dollár
Szponzorációk: 3,5 millió dollár
10. Candace Parker (35) – kosárlabda
Díjakból, versenyekből származó fizetés: 0,2 millió dollár
Szponzorációk: 5,5 millió dollár