Amikor Bryce Monkivitch betöltötte a 25-öt, Ausztráliában élő családja elküldte Kínába a nagybátyja gyárába dolgozni. De a terv nem jól sült el, a nagybácsi gyorsan kijelentette: Bryce túl éretlen, és jobb lenne, ha hazamenne tanulni.
„Ez komoly ütés volt az egómon” – emlékszik vissza a srác, aki amint visszatért Queenslandbe, megértette, hogy nagybátyja valójában segíteni akart neki. Beiratkozott egy számviteli képzésre, és hat hónappal később saját vállalkozást indított: kutyasapkákat kezdett árulni Facebookon és Instagramon, illetve egy kereskedőn keresztül az Alibabán is.
Az általa posztolt cuki képeknek köszönhetően az eladások gyorsan beindultak.
Monkivitch eközben a nőiruha-piacban is meglátta a lehetőséget, létrehozott egy webshopot, ahol azóta is divatos ruhákat kínál kamaszlányoknak és fiatal nőknek. A platform a Shopify-on indult abból az 5000 dollárból, amit a fiú alkalmi fizikai munkával keresett meg. Mindez 2018 márciusában történt.
Ez az üzlet, a Sincere Sally most már több mint évi egymillió amerikai dollárt hoz a most harmincéves srác és testvére, Joy konyhájára.
Az ausztrál piac után már az amerikain is ott vannak, felvették a versenyt a Nasty Gal, a Fashion Nova és a Princess Polly platformjaival. Sőt még a világjárvány is növekedést hozott nekik.
Monkivitch csak egy példája a globális trendnek, amely szerint egyre több az egymillió dolláros, egy-két fős biznisz, írja az amerikai Forbes. Az Egyesült Államokban a statisztikák szerint 41 666 olyan cég működik, amelynek nincs alkalmazottja – vagyis a tulajdonosa termeli ki bevételét – és elérte a 1-2,49 millió dolláros árbevételt 2018-ban. 2011-ben még csaknem fele ennyi ilyen vállalkozás létezett.
Ausztráliában 2019-ben a 2,3 millió kiskereskedelmi vállalkozás 62 százaléka volt egyfős. Ezek között 34 százaléknak az árbevétele futott kétszázezer és kétmillió dollár között.
De hogyan tudott Monkivitch ilyen gyorsan ennyi pénzhez jutni?
Íme, a stratégiája.
Mobilappokat használ. Monkivitch, aki tiniként programozást is tanult, létrehozott egy bothoz hasonló appot, amely társalgást kezdeményez a Facebook- és Instagram-felhasználókkal. Megkérdezi, milyen öltözködési stílust szeretnek, és az alapján ajánl nekik vásárlási lehetőségeket és kuponkódokat a boltjában. Ez önmagában rengeteg vásárlást hoz.
Kihasználja a mikroinfluencerek erejét. Az általa fejlesztett appon keresztül a kisebb közösségek véleményvezérének számító influencerek is társalognak potenciális vásárlókkal. Ők a saját profiljukon elhelyezett kuponkóddal is becsalják a vásárlókat, illetve később az így felhasznált kódok száma alapján kapják a fizetésüket. A Sincere Sally gyors növekedéséhez az is hozzájárul, hogy a tulajdonos igyekszik az influencereivel is nagyon jó kapcsolatot kialakítani – például sokan közülük a Fülöp-szigeteken élnek, ezért már el is utazott hozzájuk.
Erős kapcsolatot alakít ki a beszállítóival. Miután Monkivitch-nak nem volt sok befektetni való tőkéje, egy olyan gyártót keresett meg, aki hajlandó volt átvállalni a kockázat egy részét, illetve átmenetileg megoldani a raktározást.
Szereti az online marketinget. A vállalkozó maga tanulta meg, hogyan működik a Facebook hirdetési rendszere, méghozzá gyorsan és alaposan. Hosszabb időt eltöltött más fiatal vállalkozók és online értékesítésben közreműködő influencerek között is, és sokat tanult tőlük. „Eléggé megszállottja vagyok a marketingnek. Sokat foglalkozom vele minden nap – próbálok még hatékonyabb marketingtechnikákat találni” – mondja.
Szövetkezik. Az első két évben Monkivitch egyedül dolgozott, aztán bevette húgát is, aki a divat iránt érdeklődő fiatal lányként könnyedén azonosul célcsoportjukkal.
Nyitókép: Bryce Monkivitch / Facebook