Többször írtunk már arról, hogy nehéz helyzetbe hozta magát Európa azáltal, hogy az elmúlt évtizedekben nem keresett alternatívát az orosz energiafüggőséggel szemben, noha érthető, hogy a háború előtti helyzet egyszerre volt kényelmes és olcsó. A tétlenségnek komoly ára van, amit akarva-akaratlanul, elbújtatva vagy látványosan, de a fogyasztók (választók) finanszíroznak. Naplóbejegyzés vendégszerzőnktől, Tunkli Dánieltől.
Az európai döntéshozók a klasszikus 22-es csapdájába kerültek. Az orosz agresszió egyrészt elfogadhatatlan és elítélendő, ezzel racionális európai politikus nem megy szembe. Ugyanakkor, ha háború van, és szankciók vannak az agresszorral szemben, aki Európa energiaellátását szokta (volt) szolgáltatni, az tartósan magasabb energiaárakat jelent. A magas energiaárak pedig tovább gyűrűznek a gazdaságba, iparba, megemelik vagy legalábbis tartósan magasabban tartják az inflációt. Ezt pedig a választók roppant gyorsan megérzik a zsebükön és érthető okokból frusztrálja őket.
A döntéshozóknak azt kell mérlegelniük, hogy középtávon mi fáj jobban az európai lakosságnak.
