Kötött rettenetek, szappanok, amiknek valamelyik összetevőjére biztos allergiás vagyok, és könyvek, amik „szeret olvasni, biztos jó lesz ez neki” címmel úgy kerültek a kosárba, mintha mindenki, aki enni szeretne, az megzabálna az égvilágon mindent, ami elé kerül. Ideje velük leszámolni, és olyan ajándékokat adni, amiket nem vág be az ember lánya a szekrény mélyére a vendégek távozása után két perccel, mint ahogy az ijesztő nagynénitől kapott libafoszöld vastag szúrós harisnyával ötévesen tette.
Annak a híve vagyok, hogyha már úgy döntöttünk a családunkkal, hogy karácsony tájékán együtt dicsőítjük a kapitalizmust a fogyasztói kosaraink megtöltésével és a bankszámláink kisebb-nagyobb mértékű megcsapolásával, akkor tegyük azt úgy, hogy közben a lehető legkisebb mértékben járuljunk hozzá a Föld nevű életterünk végső tönkretételéhez.
Azaz, lehetőleg ne használjunk csomagolópapírt, és ha már pénzt adunk ki ajándékra, akkor vegyünk olyat, ami magyar termék, és amit valóban használni fog az a szerencsétlen rokon.