A leendő miniszterelnök elárulta, hogy ki lesz a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, és a Tudományos és Technológiai Minisztérium élén.
Mi történt? Magyar Péter bejelentette kedden, hogy Tarr Zoltánt, a TISZA alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására. Illetve azt is, hogy Tanács Zoltánt, a Működő és Emberséges Magyarország program összeállításáért felelős vezetőt kérte fel a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására.
Részletek. A leendő miniszterelnök bejegyzéséből az is kiderül, hogy Bódis Kriszta pszichológus, író kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek összehangolásáért.
Mit lehet még tudni? Magyar részletesebben is írt arról, hogy kinek, mi lesz a feladata, Tarr Zoltán miniszterként felel majd a „színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért” – olvasható a posztban. A civil szervezetekkel, egyházakkal és felekezetekkel, valamint a határon túli és a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás is az ő minisztériumának hatáskörébe tartozik majd.
„Tanács Zoltán miniszterként azért felel, hogy hazánk egy modern, digitális, innovatív és sikeres ország legyen” – fogalmaz Magyar. A Tudományos és Technológiai Minisztérium feladatai közé tartozik továbbá a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és az innováció szabályozása, irányítása és egy élő, sikeres startup ökoszisztéma kialakítása