Írta: Iglódi Csaba
Egy üzleti közösség találkozójára készültem, amikor robbant a hír: Joe Biden visszalépett. Gyorsan kiderült, hogy Kamala Harris lesz Donald Trump ellenfele, én pedig azzal kezdhettem a színpadon, hogy bármelyik született amerikai is győz, nekem egy jó üzenete legalább lesz a történetnek. Ha Harris a befutó – állítottam –, akkor nem csupán a korosztályom, hanem az évfolyamom képviselőjeként költözik a Fehér Házba. De ha Trumpnak áll majd a zászló, az szédítő távlatot mutat. Nem a „béketeremtés huszonnégy óra alatt” vagy a „húszmillió bevándorlót deportálunk” doménben, hanem hogy közel a nyolcvanhoz is „van élet”. Ráadásul micsoda élet! Alakult, ahogy alakult, de nekem ennyi biztosan megmaradt, így csináltam magamnak fikciót a valóságból. Így hajlítottam szabadon a tényeket.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Januárban Árvai Eszter tér vissza!
A minden csibészségre kapható sors úgy alakította, hogy az előző évad után újra a Forgóban lehetek. Ráadásul az első írásom szinte pontosan a születésnapomon jelenik meg. A hatosból és nullából álló szám – milyen furcsa, hogy elsőre csak körülírni mertem! –, szóval a 60, minden korábbi évfordulónál jobban elgondolkodtatott. Talán nem bántok meg senkit vele, ha ezzel a Forgóval kicsit én is ünnepelek.
Visszahangzik bennem, hogy a kor nem érdem, hanem állapot. Nem vitatom, hogy állapot, de azt állítom, hogy igazi érdem, ha olyan állapotban éled meg azt a bizonyos kort (bármelyiket, voltaképpen), hogy legyen okod az optimizmusra. Első regényem, a Dreher-szimfónia talán legtöbbet idézett gondolata pontosan illik ide is: „Ami rajtad múlik, az rajtad ne múljon!” Valamennyi területre igaz, úgy az intellektuálisra, mint a fizikai erőnlétire, a kapcsolatira szűk családi körben, közeli barátok között, vagy a távoli ismerősökre is. És érthető arra a beazonosíthatatlan közösségre, ahol már voltaképpen ismeretlenek gondolkodására is hatással vagy.
Egykori tanárom, akitől sokat tanultam az újságírásról, idén volt kilencven. Dolgozik, előad, könyvet ír, tanít. Bólogatva olvastam a születésnapi bejegyzését. Aztán elolvastam még egyszer, most pedig ide is idézem egy mondatát. „Megtanultam, hogy az életet csak az teheti hasznossá és értékessé, aminek van értelme, de elviselhetővé csak az, aminek nincs.” Már pontosan érzem a megállapítás súlyát, s talán a megértéssel is jól haladok.
Sokáig nem értettem viszont, miért akaszt meg minden korábbi születésnapomnál jobban az idei. Aztán a homlokomra csaptam: hát a generációs élmény! (Köszönet Steigervald Krisztiánnak.) Tizenéves koromban azok, akik akkor a hatvanas éveiket taposták, még partizánként vagy éppen partizánok ellen harcoltak a második világháborúban. Rozogának láttam őket, céltalannak.
Talán ezért van, hogy legalább negyven éve mindig több célom van, mint amennyit el tudok érni, s mindig magasabbra törnek, mint aminek az elérését remélhetem. Jogos a kérdés, hogy miért. Ma már tudom: mert álmodni jó! Ha nincs álom, értelmetlen a valóság is. Vagy, ha nem is teljesen értelmetlen, de érdemtelen, mert nem erőfeszítés eredménye, hanem csak dobja a sors. Mindenféle mértékadó kutatás is azt mutatja, hogy a lehetőségeink csupán harmadát-felét teljesítjük be. Vagy az ambíció hiányzik, vagy a három igen a legfontosabb kérdésekre: kész, képes és alkalmas vagyok-e arra, amire szánom magam?
Ha már az előbb említettem a Dreher-szimfóniát, álljon itt még egy párhuzam. Franz Anton Dreher megszállottan hitt benne, hogy sörfőzdével együtt dinasztiát is alapít. Mégis, hetvenöt éves koráig kellett várnia, míg végre fia született, s vele esély arra, hogy az örökség értő kezekbe kerül. Ha ez a csodaszámba menő gyermekáldás nem következik be, bizony az ő meséje is hamar véget ér.
Történetmesélésben Az Ezeregyéjszaka meséi megkerülhetetlen, a világ egyik legcsodálatosabb könyve. Elringat, gondolkodásra sarkall, beszippant. Azt tanítja, hogy csak addig maradhatsz életben, ameddig van olyan történet, amit (még) meg szeretnél osztani. Seherezád azért mesél, hogy jogot szerezzen a másnaphoz. Haladékot kapjon, ha úgy tetszik. Nagyon vigyáz rá, hogy az elbeszélés kerek legyen annyira, hogy elégedettséget keltsen, de elrejti benne a folytatás ígéretét is, hogy felkeltse Sahrijár szultán kíváncsiságát.
Talán a folytatásosság miatt élt már kezdettől a fejemben, hogy az új könyvem három részből áll majd. Késmárki Bertalan kalandjainak első része, Az ígéret szép szó szeptemberben jelent meg. Talán első, már nyilvánossá lett állomása annak az útnak, amibe idén vágtam. Írom, ahogy gondolom, nem finomítok rajta. A most kezdődő évtizedet életem legjobb évtizedévé teszem. Ki tart velem?
A szerző szenior vezetési tanácsadó, a Your Way Consulting alapítója és regényíró.
A Forgó tagjai: Árvai Eszter, Nagy Szabolcs, Halácsy Péter, Iglódi Csaba.
