Mert hála a tudósoknak, a rák sem feltétlenül számít ma már gyógyíthatatlan betegségnek: ha rendszeresen jár az ember szűrésekre, jó eséllyel észreveszik, mielőtt túlságosan átvenné a hatalmat a szervezetben. Sőt, magunk is elvégezhetjük az alapvető önvizsgálatokat, ahogy az Vaszkó Iván cikkéből kiderül a következő oldalon. Hazai és nemzetközi ajánlások alapján összeszedte azt is, hogy milyen életkorban melyik szűrésre célszerű bejelentkezni.
Peti azt írja, hogy bár az egészséges életmód önmagában nem tud a rák elébe menni, számtalan betegséget megelőzhetünk vele. És abban is segít, hogy a szervezet jobban viselje a szükséges kezeléseket. Vannak, akik betegségük után speciális diétára, például gluténmentesre, netán vegánra váltanak – nekik hasznos lehet Herczeg Andrea vállalkozása, a Csak a Mentes. Andrea olyan gyártókat és kereskedőket szervezett egy közösségbe, akik mentes élelmiszereket kínálnak.
Amikor a lányomról kétéves korában kiderült, hogy tejfehérje-allergiás, nehéz volt olyan helyet találni, ahol kedvére valót ehetett. Sokat változott azóta a világ, ma már megkérdezik a kávézóban, hogy szója-, zab- vagy gesztenyetejet kérsz a kávédba – jegyzi meg e havi kommentelőnk, Iglódi Csaba is.
Egészségesen táplálkozni bizonyos szempontból egyre könnyebb. Például érdemes kijárni egy bő kínálatú piacra – mi a Fény utcaira mentünk ki Szabó Adrienn dietetikussal, hogy bevásároljunk idénygyümölcsökből és -zöldségekből. Az ebből a mellékletből is kiderül, mennyire mást gondol egy táplálkozástudományi szakember, amikor a mesterséges étrend-kiegészítők szedéséről van szó, mint a gyártók. Klassz, hogy ma már elárasztják a piacot jobbnál jobb készítményekkel, például a címlapsztorinkban megírt Gal, de azért a dietetikus arra biztat, hogy inkább természetes forrásból pótoljuk a vitaminokat, és kúraként együnk étrend-kiegészítőket.
Legalábbis ha teljesen egészségesek vagyunk, az egyéni tanácsadásain ő is állapottól függően kezeli a kérdést.
Miután olvastam Adrienn írását, megfogadtam, hogy én is kötelezővé teszem otthon a napi egymaréknyi olajos magvat. Mindenesetre emellett azért szedem az omega-3-at – bár őszintén, szívesebben ennék hetente kétszer pisztrángot –, a szelént a pajzsmirigyemre, meg azért egy kis szépségvitamint is. Ha már Pataki Ági, az ország első számú topmodellje is azt mondja: nem elég, ha az ember kívülről professzionálisan ápolja magát, belülről is tegyen így.