Írta: Schwarz Gábor, Zsigmond Viktor
Czapek
Kis túlzással talán az egyik legnagyobb értéket képviselő gyártó volt az egész rendezvényen. Nálunk még nem ismerik túlzottan, egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány darab szaladgál belőle itthon, pedig minőségével, különleges anyaghasználataival és kidolgozottságával erős pozíciót vívott ki magának a luxusórapiacon.
Legtöbben talán arról ismerik, hogy van olyan Czapek modell, aminek számlapja a világ legritkábban fellelhető és legdrágább anyagából készül – ez nem más, mint a kikristályosodott ozmium.
Czapek SXH5.01 szerkezet
Czapek SXH5.01 szerkezet
Kis érdekesség: kedves vendéglátóm tulajdonában van egy 36 milliméteres Christopher Ward (CW) Twelve, eredetét egy korábbi lapszámban már taglaltuk (a Christopher Ward-sztori, Forbes, 2023/9). Természetesen két pillanat sem kellett, hogy hasonlóságot véljek felfedezni a CW, valamint a Czapek Antarctique modellek között (tok, szíjkialakítás, formavilág és egyebek). Mint kiderült, ez nem véletlen, ugyanis a Christopher Ward svájci termékmenedzsere, Adrian Buchmann az Antarctique dizájncsapatában dolgozott, ennek köszönhető a temérdek hasonlóság.
Gerald Charles
Talán a legnagyobb meglepetés volt nekem. Életemben nem hallottam róluk, de a különleges tokforma azonnal magával ragadott, így felkerült a soha meg nem szerezhető órák bakancslistájára nálam. Hogy miért? Prózai oka van: a legfapadosabb modell ára is húszezer dollárról indul, ami pedig már egyéb érdekes komplikációkat is rejt magában (mondjuk, kronográf vagy tourbillon), az jóval drágább.
Ez a zöld egyszerűen meseszép: GC Sport Grass, 200 darabos limitált sorozat. Ára: 22 900 dollár
Ez a zöld egyszerűen meseszép: GC Sport Grass, 200 darabos limitált sorozat. Ára: 22 900 dollár
Perrelet
Ez a svájci manufaktúra leginkább a számlap felőli turbina megoldásáról ismert, a legtöbb modelljük most is ilyen volt. Találkoztunk azonban egyedi automata szerkezetmegoldással is, ahol a rotor a számlap szélén van, így nem zavar be a „kilátásba”.
Az egyedi rotoros Calibre P-411, egy Lab Peripheral modellben.
Ára: 3880 euró
Az egyedi rotoros Calibre P-411, egy Lab Peripheral modellben.
Ára: 3880 euró
Duna
Magyarországon is végre egyre több új óragyártó kezd kibontakozni. Van amelyik jobb minőséget ad, van amelyik kevésbé – a Duna az előző kategóriába tartozik. A márka alapítója Gulyás Péter. Eredeti szakmája szerint grafikus, és 2012-ben kezdett faliórák gyártásába Herdsman márkanév alatt. Ezzel párhuzamosan felmerült az igény karórák készítésére is, de a luxus lakberendezési tárgyaktól a funkcionális ékszerekig hosszú út vezetett.
A Duna Taktus fekete és fehér számlappal is rendelhető 310 000 forintos áron.
A Duna Taktus fekete és fehér számlappal is rendelhető 310 000 forintos áron.
A Duna bemutatkozó modellje a modern Budapest által inspirált Taktus. Letisztult, elegáns óra határozott Bauhaus stílusjegyekkel, megcélozva annak kedvelőit. Méretét tekintve tökéletes középút: átmérője korona nélkül 40 milliméter, vastagsága mindössze 9, ezzel kifejezetten vékonynak nevezhető. Az órát elöl és hátul zafír üveg védi a mindennapok behatásaitól, az acéltokban pedig egy automata, japán eredetű Miyota 9039 szerkezet rejtőzik. Különböző színű szíjakkal variálhatjuk, egyéniségünknek megfelelően.
Cyrus
A gyártó alapítóját valahogy úgy képzelem el, hogy vérszemet kapott a tradicionális svájci óragyártás unalmasságától, ezért pénzt, energiát és mérnököket nem kímélve nekiállt olyan őrületes órákat csinálni, amiket más gyártó még csak megközelíteni se nagyon tud. Hát hol látni még egy zafírtokos, retrográd, tourbillonos, dupla rugóházas csodát?
A Klepcys dice lime carbon
A Klepcys dice lime carbon
Zeitwinkel
Egy aprócska svájci manufaktúra, német névvel és német precizitással, ahol minden óra saját, manufakturális szerkezettel készül, kézi munkával. A tok mindig acél, az egyedi szerkezet is pazar, de ami a leginkább megfogja az embert, az a számlapok kidolgozottsága – valami földöntúli. Modelljeik 39 és 42,5 milliméteres méretekben látnak napvilágot.
Ha az üres erdőben kidől a fa, van-e hangja? Ha az órám olyan ritka, hogy senki sem ismeri a márkát, van-e értéke?