Craft
→ Szoftver
Az alkalmazás újgenerációs munkavállalóknak kínál könnyen használható, de komplex, kifejezetten érintőképernyőre optimalizált platformot, ahol a munkával és a mindennapok egyéb tervezésével kapcsolatos valamennyi teendőjüket kezelhetik. Orosz Bálint alapító a századik magyar Forbes címlapján is szerepelt tavaly februárban mint a száz selfmade magyar egyike. A Craft idén ötödik volt A legforróbb magyar startupok listáján, tavaly szeptemberben pedig tizenkétmillió dolláros befektetési kört zárt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kockázatitőke-alapjának vezetésével. Az Apple még 2021 végén adta oda a magyar cégnek az év Mac-alkalmazásának díját, de azóta már Windowson is fut a platform.
Orosz Bálint, a Craft alapító-vezérigazgatója
Euronics
→ Webáruház
Az elektronikai lánc a száz százalékban magyar tulajdonú online webáruházak között (a GKID nevű kutatócég éves forgalmi mérése szerint) 2022-ben is a legnagyobb forgalmú cég volt. A hivatalos cégbeszámoló szerint az üzemeltető teljes árbevétele 2021. július és 2022. június között 88,7 milliárd forint volt, ez az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest huszonöt százalékos növekedés. A magyar tulajdonú webshopok körében idén júniusban elsőként tudták megteremteni az aznapi kiszállítás hátterét, emellett MPL-csomagautomatákba is szállítanak már. Idén szeptemberben a webáruház belépett a használt mobilok piacára is, ami a friss előrejelzések szerint a következő években, szemben az új készülékek piacával, hatalmas robbanás elé néz.
Pelenka.hu
→ Webáruház
A baba-mama webáruház alig hatéves működése alatt a legnagyobb forgalmú magyar tulajdonú FMCG-webshoppá nőtt 2022-re, ráadásul a nagy e-kereskedelmi lelassulásban, ellenszélben tavaly duplázni tudta árbevételét az egy évvel korábbi 1,9-ről 3,9 milliárd forintra. Csereklei Zoltán ügyvezető-tulajdonos korábban a nőknek szóló Femcafe.hu webmagazin tulajdonosa volt, így mélyreható célcsoportismerettel indult el ezen a piacon. Az itthon is működő nemzetközi drogérialáncokkal (Rossmann, DM) szemben, ahol egyébként nem is tud annyira hangsúlyos lenni az online a kőboltok mellett, remekül megértik vásárlóik, a magyar anyák igényeit és helyzetét. (Cégportrénk a 38. oldalon.)
Csereklei Zoltán, a Pelenka.hu tulajdonos-ügyvezetője
Pepita
→ Piactér
Egy nyolcezres városban, a Békés megyei Szeghalmon van ma is a székhelyük, de a családi online piactér ma már négy országban üzemel. A platformon majdnem ezer partner árusít, és legalább kétmillió termék van a kínálatukban. Pedig csak 2017-ben indultak el, igaz, azóta az OTP kockázatitőke-alapja, a Portfolion (Forbes 2023/08.) is beszállt a buliba. A marketplace (piactér) szektorban használt fontos mutató, a gross merchandise value (azaz bruttó termékértékesítési érték) 2022-ben csaknem tizenöt milliárd forint volt a Pepita Group Zrt.-nél – ezt mérte a Growww digitálismarketing-ügynökség. Ez egy év alatt
56 százalékos növekedés, ami kiemelkedő a magyar e-kereskedelmi piacon. (Sztorijukat tavaly írtuk meg: Forbes, 2022/5.)
A milliárdos exit után újra megnyitották az Exceleket, asztalokat raktak össze stb., és nulláról kezdtek építeni egy leendő milliárdos exitet.
Praktiker
→ Webáruház
A barkácsáruház online lába 2022-ben is ott volt a teljesen magyar cégek élvonalában (a Praktiker 2016 óta száz százalékban magyar tulajdonban üzemel). Teljes tevékenységük tavalyi, 95,5 milliárd forintos árbevétele 13,4 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Ebben a cég szerint nagy szerepet játszott az online forgalom ugyancsak két számjegyű erősödése. Ehhez komoly hátteret ad a 2022 eleje óta üzemelő, kifejezetten az online áruház működését segítő, háromezer négyzetméteres webshopraktáruk. Azt mondják, ezzel nyitvatartási időben a megrendeléstől számított négy órán belül átvehető a készleten levő áru.
Seon
→ Fintech
Idén elsők lettek A legforróbb magyar startupok listáján, online csalásmegelőző fizetési eszközeiket neobankoktól (Revolut, Wise stb.) szerencsejátékcégeken át e-kereskedőkig számos területen használják. Több ezer üzleti és egyéni ügyfelükkel 2022-ben tizenkétmillió dollárnál is több bevételt értek el, és a Crunchbase tavaly szeptemberben ötszázmillió dollárra becsülte az értéküket. Kádár Tamás januári milliárdoslistánkon 49,5 milliárd forintos becsült vagyonnal a 33. leggazdagabb magyar volt. Tavalyi B szériás, 94 millió dolláros befektetési körükről Kádár azt mondta tavasszal egy Forbes-rendezvényen: „Nagyon szerencsések voltunk, hogy még a piaci belassulás előtt tudtuk lezárni, olyan ponton, ahol sokkal magasabb szorzóval kaphattunk cégértékelést.”
Szallas.hu
→ Piactér
Két üzleti modell terjedt el az online szállásközvetítésben: a szálláshelyek a listázásért fizetnek, vagy a nekik fizetett szállásdíj egy részét adják át a közvetítőnek. A Booking.com mellett például a Szallas csoport is az utóbbit csinálja a régióban. Az elmúlt évek után azért volt jelentős érdeklődés a magyar cég iránt, mert meglátták benne a Booking.com helyi nagy versenytársát, ami nemcsak lépést tud tartani, sőt van, ahol piacot is elvihet. A válságidőszakban is gyorsan növekvő cégcsoport így került tavaly ősszel lengyel kézbe, ők állítják át az új tulajdonos szállásportálját is a Szallas-modellre. Ez kétségkívül a magyar üzleti világ egyik legnagyobb kiszállója volt. A tranzakcióval a Szallas csoportot harminchárom milliárd forintra értékelték.
Szigetvári József, a Szallas csoport vezérigazgatója
Vágyaim.hu
→ Webáruház
A magyar online szexshopot üzemeltető Webshop Logisztika Kft. neve a legkevésbé sem utal a termékkategóriára. A számok viszont annál beszédesebbek. A webáruház évről évre rekordot dönt, 2022-ben már a 2,7 milliárd forintot karistolta az árbevétel, és a cég nyeresége is meggyőző, több mint 320 millió forint. Marketingszempontból a Vágyaim.hu hozta az elmúlt év egyik legizgalmasabb, legmegmosolyogtatóbb sztoriját: a Tiktokon könyökbökdösős szexviccekkel, utalásokkal rántottak be már az indulást követő harmadik napra millióközeli nézettségeket. Rövid videóik mára 1,7 millió lájk felett járnak a platformon. Szlovákia és Csehország után jövőre több szomszédos országban is terjeszkedni kívánnak.
Rising Stars
Akikre érdemes figyelni
Alinda
Egyszerre kis- és nagyker, így ugyanazon a platformon közvetlenül is értékesít, és nagykervonalon is tud a vevőinek árut szerezni a magyar e-kereskedelem slágerkategóriáiból (elektronika, otthon, szabadidő). Emellett széles rajongótáborral
(170 ezer Facebook-követő), valamint kiemelkedő visszajelzésekkel bír.
Furbify
A felújított számítógépeket és elektronikai cikkeket árusító áruházat szlovákiai magyarok indították, a magyar üzemeltetőcég 2022-es árbevétele már nyolcszázmillió forint fölé jutott. A felújított használt áruk piaca jól rezonál nemcsak az inflációs környezetre, de a fenntarthatósági törekvésekre is.
Lumenet
A villanytechnikai webáruháznak korábban offline lába is volt, de azt menet közben leállították, a fókusz pedig megtérülni látszik. A Lumenet ma már majdnem kétmilliárd forintos biznisz, és esztétikus, könnyen átlátható, látványos fotókkal ábrázolt felületével kategóriájának egyik legigényesebb webshopja.
Recessziós időszakban sokan pánikszerűen költséget csökkentenek, ami a növekedés rovására megy, és ez különösen egy e-kereskedelmi megoldás esetében halálos. Stagnáló vagy romló helyzetben a hatékonyság növelése mellett jó stratégia lehet, ha az új piaci körülményeket mint előny tálalják. Az Árukereső forgalma 2009–10-ben nagyot nőtt, mert az akkori válságban mi azt kommunikáltuk, hogy minden fillér számít.