Miért vállalt a NAK vezető szerepet az agrárinnovációban?
A mezőgazdaság kihívásaira – mint például a szélsőséges időjárás vagy a generációváltás – az egyik leghatékonyabb válasz a digitalizációs szint növelése. A NAK, miként számos más területen, a digitális térben is képviseli a gazdálkodók érdekeit, ezért is indítottuk el három éve NAK TechLab agrár startup programunkat. Ennek keretében ígéretes startupokat vonzunk be az agráriumba, és a legnagyobb piaci szereplőkkel együttműködve segítjük megoldásaik fejlődését és széles körű elterjedését. Az elv egyszerű: a nagyvállalatok és a gazdák igényei alapján feltárjuk az agrárium legaktuálisabb problémáit, majd olyan cégeket toborzunk az innovációs ökoszisztémán belül, akik a leggyorsabban és a legújszerűbb megoldásokkal tudnak választ adni a kihívásokra. A nálunk felhalmozott magas szintű szakmai tudás és „terepismeret” révén jelentős mértékben tudjuk segíteni a velünk együttműködő csapatokat.
Kézzelfogható hasznot hoznak ezek az innovációk?
Csak gyakorlatba adaptálható megoldásokkal dolgozunk, amik forintosítható hasznot hoznak a gazdálkodóknak. Ezek egyrészt időigényes folyamatok automatizálását teszik lehetővé, másrészt támogatják az adatalapú döntéseket. Az innovatív megoldásokba való befektetés folyamatosan megtérül a gazdák számára, és azok nem csak a mennyiségi, de például a minőségi élelmiszer-előállításban is szerepet játszanak. Továbbá az új fejlesztésekkel csökkenthető a növényvédő szerek, antibiotikumok használata – ami elősegíti a környezeti fenntarthatóságot is. Nem mellékes, hogy a modern technológiákkal a fiatalok számára is vonzóbbá tud válni a szektor.
Hány startuppal dolgoznak együtt?
Eddig több száz ötlettel és mintegy ötven már érettebb startup vállalkozással dolgoztunk érdemben együtt. A program befektetésösztönző elemeinek köszönhetően az indulás óta több mint egymilliárd forint befektetés érkezett a startupokhoz. A velünk együttműködők a szakmai fejlődésen túl olyan nagyvállalati kapcsolatokkal is gazdagodhatnak, amik segítségével gazdálkodók nagyon széles körének nyújthatnak szolgáltatásokat.
Mennyire nyitott az ágazat az új megoldásokra?
A szektor egyelőre alacsonyabb digitalizációs szintje jelentős üzleti lehetőségeket rejt magában, ami segíti bevonzani az innovátorokat. Elmondható, hogy a programunk hatására olyan agrár startup ökoszisztéma alakult ki, amely egyedülállóan hozza össze a nagyvállalatokat, a fiatal fejlesztőket, az agrárszakembereket – ezáltal új löketet ad az agráriumnak. Ugyan egy jellemzően konzervatív piacról beszélünk, a NAK TechLab program a startupok becsatornázását jóval gyorsabbá és gördülékenyebbé teszi. Mindenképp javuló tendencia mutatkozik, azt gondolom, hogy a piac összes szereplőjének közös érdeke a digitalizáció térnyerése.