Közreműködött: Prondvai Edina, a University of Birmingham posztdoktori ösztöndíjas kutatója
A tojás most három centiméter hosszú, és egy centiméter széles, a kutatók becslése szerint viszont eredetileg inkább három–négy centi hosszú lehetett. A tojás héjának vastagsága szokott segíteni a tojás eredeti méretének megbecslésében: minél nagyobb egy kemény héjú tojás, annál vastagabb a héja. Itt mindössze 0,15–0,2 milliméter vastag töredékekről van szó, így már a tojás megtalálása előtt is tudható volt, hogy nem strucctojás méretű tojásokat kell keresni.
Az is biztos, hogy a tojásokat a felszín alá ásta az állat – ezt a héjtöredékek pórusszerkezete és vastagsága bizonyítja. Mivel sűrű, tág pórusok és mindössze 0,2 milliméteres vastagság jellemzik a héjtöredékeket, biztos, hogy elásott fészekről van szó. Ebben az esetben ugyanis nem kell annyira tartani a tojás kiszáradásától, sem attól, hogy a tojásrakó állat súlya alatt összeroppan. A héj tehát lehet vékony, ellenben a természetes gázcsere miatt nagy pórusokra van szükség. A szabad ég alá rakott tojásoknak ugyanakkor vastag a héjuk, és aprók a pórusaik.
Hogy pontosan milyen állaté lehetett a tojás, képtelenség megállapítani – és nemcsak ebben az esetben, hisz világszinten alig akad olyan tojásmaradvány, amiről tudható, hogy pontosan melyik faj rakta. A magyarországi leletről még az sem teljesen biztos, hogy a madarakhoz vezető evolúciós út melyik állomását képviselte: még inkább dinoszaurusz rakta, vagy már inkább madár? Az biztos, hogy kisméretű, tollas állaté volt, és mivel a héjtöredékek mennyisége nagyobb, mint a legtöbb hasonló lelőhelyen, bizonyára több állat is ugyanarra a helyre fészkelt.
A tojást és az évek óta nagy tömegben feltárt, azonos típusba tartozó tojáshéjmaradványokat több, egymáshoz közel rakott fészekből sodorhatta egy helyre az áradás, így alakult ki a mostani feltárási terület. A héjak egyébként cirka 15–20 méter mélyen vannak a föld alatt, és a kutatók szerint Magyarországon van ezekből a töredéktípusokból egy helyen a legtöbb.
Bár a köznyelvben dinoszaurusztojásként hivatkoznak az iharkúti leletre – a Forbesban is így nevezzük –, tudományos szempontból ez csak részleges tojás, egészen pontosan a tojás üledékes kitöltését borító héjtöredékei származnak egy 85 millió éve élt állattól. Embrionális maradványnak nyoma sincs benne.
Nyugalom, a megkövülés folyamatában egy kisdinoszaurusz sem pusztult el! Legalábbis a héj belső felszínén található kalciumkristály-kúpocskák meglehetősen ellaposodtak, azaz a tojáshéj már eléggé „elhasználódott”, mielőtt megkövült. A mai tojásrakó állatok embriói is részben a tojáshéjból vonják ki a fejlődéshez szükséges kalciumot, ez elvékonyítja a tojáshéjat, így könnyebben is kelnek ki a kicsik. Itt is ez történhetett, a kutatók nem is várnak embrionális maradványokat a lelőhelyről.
A tojás héjtöredékei miatt olyan nagy a lelet jelentősége: korábban is találtak már efféle héjakat, de a tudomány akkortájt még gekkószerű állatok tojásmaradványaiként azonosította őket. A magyar lelettel kapcsolatban viszont Prondvai Edina és csapata egy 2017-ben megjelent publikációban felvetették, hogy ezek a leletek madárszerű dinoszauruszoktól származnak. Bár a tudományos közélet megosztott volt a kérdésben, egy dél-koreai és európai nemzetközi együttműködés keretében ez év januárjában megerősítették a 2017-es publikáció eredményeit.
