Az Erste Befektetési Zrt. tulajdonába kerül a Random Capital Zrt. – jelentették be a felek. Ez azt jelenti, hogy Virág Ferenc kétszer is felépítette a magyar kisbefektetők számára legolcsóbb tőzsdei kereskedést kínáló online brókercégét, de most a másodikból is kiszállt.
Az Equitas volt az első igazi magyar diszkontbrókercég, amellyel az ezredfordulót után néhány évvel a korábbiaknál sokkal alacsonyabb jutalékok mellett lehetett kereskedni. Virág Ferenc és tulajdonostársai 2007-ben a KBC-nek adták el az Equitast a további együttműködés, közös fejlesztés tervével, de elég hamar kiderült, hogy nem egy irányba húznak a felek. A KBC Equitas ma is fontos piaci szereplő, Virág társai pedig elkezdtek felépíteni egy új online brókercéget. Ez lett a Random Capital.
