A kormány és a Kopint-Tárki egyaránt meglehetősen karcsú, mindössze 2,5 százalékos növekedést vár idén a magyar gazdaságtól. Nyugdíjprémiumra így persze egyáltalán nincs kilátás, sőt..
Mi történt? Hiába módosította tavaly többször is a kormány a költségvetési hiánycélt, a valóságban így is sokkal magasabb lett. A kormányzati szektor 2023. évi hiánya 5 ezer milliárd forint fölé nőtt, ami a GDP 6,7 százaléka. Az idei hiány is jóval több lesz a tervezettnél. A legutóbbi kormányinfón, amiről mi is írtunk, kiderült: ahhoz, hogy az idénre kitűzött 4,5 százalékos hiánycélt elérjék, 675 milliárd forintnyi állami beruházást állítanak le. A kormány és a Kopint-Tárki egyaránt meglehetősen karcsú, mindössze 2,5 százalékos növekedést vár idén a magyar gazdaságtól. A kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter újságírói kérdésre elmondta, hogy a kormány 20,5 milliárd forintot tett félre idén a nyugdíjprémiumra (ebből is látszik, hogy nagyobb növekedésre számítottak). Az összegről Varga az őt kérdező újságírónak kijelentette: „ne aggódjon ezért a pénzért, van ennek a pénznek helye”.
Kontextus. Az enpenzem.hu cikke szerint tavaly például kiderült, hogy nyugdíjprémium címszóval a törvény szerint járó összegeknek a felét sem fizették ki. Az 1997. évi LXXXI. (Tny.) törvény alapján a nyugdíjprémium kalkulációjához a nyugdíj negyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell alapul venni, amihez akkora szorzószámot társítanak, mint amennyivel meghaladja a növekedés a 3,5 százalékot. Ebből következően a 2022-es év után járó nyugdíjprémium a legalább 80 ezer forintos juttatás után 22 ezer forint lett volna. Valójában azonban maximum 10 ezer forintot fizetett ki ilyen címen az állam.