A jegybank legutóbbi ülésén közel egy évtized után emelt az alapkamaton, holnap újabb kamatdöntő ülés lesz. A piac ideges, a forint gyengüléssel indította a hetet.
A korábbi évekhez képest magasabb a magyar infláció, olyannyira, hogy a legutóbbi kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa már a szigorítás mellett döntött. Ez azért fontos, mert a Matolcsy György vezette jegybank korábban többször is deklarálta, hogy a gazdasági növekedés támogatását is fontos feladatának érzi az árstabilitás fenntartása mellett (ez illeszkedik a globális trendbe, nem egy magyar különutasságról van szó). Ennek megfelelően az alapkamatot igen alacsony szinten tartotta, és mivel az irányadó ráta befolyásolja a betéti mellett a hitelkamatokat is, a gazdaság szereplői így olcsón jutottak hitelhez, ez pedig fűtötte a gazdasági növekedést a korábbi években.
Gyenge forint, plusz nyomás
A koronavírus-járvány után ennek vége szakadt, a nyitás és Magyarországon az állami támogatások gazdaságba pumpálása felfele húzta az inflációt: vagyis egyre kevesebbet ér a pénzünk.