Lassuló eladás, csökkenő árak és rég nem látott alkupozíciók jellemzik a lakáspiacot a járvány időszakában. Van, ahol akár 10 százalékot is lehet alkudni, a belvárosban viszont még most is felfelé mennek az árak, ha nem is annyira, mint tavaly ilyenkor. A vevők motiváltak, az eladók kivárnak, a folyamat azonban már a koronavírus előtt elindult. Összegzés az Otthon Centrum friss közleményei és az Ingatlan.com április 14-i jelentése alapján.
Az ingatlanhálózat első negyedéves adatai szerint a lakás- és albérletárak különböző mértékben, de mérséklődtek, a tavaszi ingatlanboom ezzel gyakorlatilag elmaradt. „2019 IV. negyedéve és 2020 I. negyedéve között azokban a vidéki megyei jogú városokban, ahol számottevő aktivitás volt, csökkentek a fajlagos átlagárak és ugyanez a helyzet állt elő Budapest kerületeiben is – néhány kivételtől eltekintve – megtorpant a korábbi árnövekedés” – írják.
Lassul a növekedés, vagy meg is áll
A szóban forgó kivételeknél is lassult a növekedés. A belvárosban az előző negyedévhez képest ez csupán 5 százalék, a külső pesti kerületek esetében pedig 2, pedig egy éve még 10 százalék volt. „Kisvárosokban és kistelepüléseken a korábbi stagnálással szemben az idén eladott házak 10-20 százalékkal magasabb fajlagos átlagáron keltek el, mint az előző negyedévben.”