Megéri alkudozni, ha lakást vesz az ember – derült ki az Ingatlan.com jelentéséből. A kínálati és eladási árak közti 5-10 százalékos különbségen túl, úgy tűnik, nem a koronavírus állította erre a pályára a magyarországi lakáspiacot.
„Az ingatlan.com elemzése szerint a hivatalos lakásárakhoz képest a kínálati árak jellemzően 10 százalékkal magasabbak, de együtt mozognak azokkal. Ebből látszik, hogy a kínálati áraknál 5-10 százalékkal alacsonyabban lehetnek az adásvételi árak, ami azt mutatja, hogy egyre nagyobb alkupozícióval rendelkeznek a vásárlók” – írja a közlemény.
Augusztus elején Budapesten volt a legmagasabb a használt lakások átlag négyzetméterára: 713 ezer forint. A legolcsóbban Salgótarjánban lehet ingatlant venni, itt átlagosan 154 ezer forintot fizethetünk egy négyzetméterért.