Tizenegy éve erre tettek vállalásokat az aláíró tagállamok, és ezt a másfél fokot az egyéves értékek már átlépték. Globálisan körülbelül 2,8-3,5 fok várható, Magyarországon ehhez képest is iszonyatosan felgyorsult a hőmérsékletváltozás az elmúlt tíz évben. A globális átlag is megy felfelé, de nálunk sokkal meredekebben.
Ami miatt ez kevésbé látványos, hogy nálunk mindig is voltak aszályos időszakok, ezért hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy ez egy visszatérő jelenség, ami bizonyos időközönként ismétlődik, de ha a trendet nézzük, akkor az látszik, hogy ez már nem jelenség, hanem tendencia, ami velünk marad.
Lényegében igen. Ha megnézzük 2022 óta az aszályos időszakokat, akkor a Klímapolitikai Intézet adatai szerint az látszódik, hogy 2023 kivételével mindig egyre aszályosabb év következett, és 2026-ra egy szuperaszály jött el. A talajkiszáradás már májusban előrébb tartott, mint az előző években a nyári időszakban, ebből is látszik, hogy felgyorsult a tendencia.
Ezt mindenki csak találgatja. Jelenleg nincsenek olyan szcenárióink, amikkel ökológusok vagy szakemberek biztosan meg tudnák jósolni, hogy pontosan mi fog történni. Párhuzamos szcenáriók vannak, amik egymástól eltérő kibocsátási pályára épülnek. Az, hogy melyik valósul meg, jórészt attól függ, hogyan alakul a globális klímapolitika.
Szerintem most az a fontos, hogy az augusztusi szárazságot és az energiakrízist ne egymástól elválasztható dologként, külön problémaként vizsgáljuk. Ezek a klímaváltozásnak a rajtunk lecsapódó hatásai, ezért ezeket ökoszisztémaként kell szemlélni.
Mennyi idő telt el aközött, hogy az ezzel foglalkozó szakemberek felismerték a klímaváltozást, és hogy mindez a társadalomban is tudatosult?
Már az 50-es, 60-as évektől kezdve voltak olyan kutatók, akik mindezt előre jelezték és viszonylag korán elkezdték kongatni a vészharangot. Ami igazán érdekes, hogy egészen a közelmúltig ez egy szűk kisebbség volt, és évtizedekig mondták azokat a jelszavakat, amiket aztán a Greenpeace-szel a párizsi klímacsúcson a transzparensekre írtunk, ezek pedig aztán bekerültek a mainstreambe.
Ha csak a hazai helyzetet nézzük, akkor talán még később történt meg az eszmélés, például idén májusban kapott saját minisztériumot a környezetvédelem és azok a témák, amelyek korábban csak amolyan idealista, zöld elképzelések voltak.
Van olyan európai vagy világpélda, amire te azt mondod, hogy nekünk ezt kell követnünk?
Ez azért nehéz helyzet, mert nemcsak éghajlati meg topográfiai szempontokat kell figyelembe venni, hanem a gazdasági és politikai helyzetet is, illetve olyan szempontokat, hogy milyen az energiamix, honnan vesszük az áramot, hova exportálunk. Sokkal összetettebb a kérdés annál, hogy önmagában nézzünk földrajzi vagy politikai adottságokat. Ezért egy német vagy holland példa nem igazán átültethető vagy másolható, mert más a történelmi kontextus, más a geopolitikai és gazdasági helyzetük.
Ha a külföldi példák nem visznek előrébb, mit lehet tenni?
Az EU-s klímacélok elérésének két nagyon fontos aspektusa van az Európai Bizottság klímaadaptációs szcenáriói szerint. Az egyik a társadalom jellege, vagyis milyen a társadalom attitűdje, mennyire kollaboratív vagy mennyire individualista.
A másik, hogy a szabályozó mennyire erős elem, vagyis háttérben marad és várja, hogy a polgárok maguktól cselekedjenek, vagy éppen a másik szélsőértékhez, a zöld diktatúrához áll közelebb.
Ha a társadalom attitűdje a grafikon egyik tengelye, a másik pedig az szabályozó hozzáállása, akkor ezek különböző kombinációjából négy irány rajzolódik ki.
Ha nincs szabályozás és individualista a társadalom, akkor állandósulnak a válságok, és a társadalom elszenvedője és túlélője a klímaadaptációnak. Ha a szabályozóerő alacsony, de a társadalom kollaboratív, akkor alulról szerveződve jön el a zöld változás és adaptálódik a társadalom. És ugye van az, amikor a szigorú szabályozó találkozik az individualista társadalommal, és amikor a szigorú szabályozó és a kollaboratív társadalom működik együtt.
És ez a négy jövőkép egyszerre is megvalósulhat. Hiszen a szereplők viselkedése időközben megváltozhat, ahogy ezt láthatjuk jelen pillanatban is.
Egyébként nagyjából erről is szól a foresighting módszertana, amivel mi foglalkozunk. Ezzel a módszertannal dolgozik egyébként az Európai Bizottság és nagyobb tanácsadó cégek is, sokan alkalmazzák ezt. Ennek a lényege, hogy nem a múltbeli trendeket hosszabbítjuk meg lineárisan, és ez alapján mondjuk meg, mi fog történni, hanem a jelenben azonosítható szignálok és trendek alapján több lineáris jövőt vázolunk fel.
Ezek a jövőbeli modellek hogyan hasznosíthatók a piaci szereplőknek?
Mi ezekhez a forgatókönyvekhez alkalmazkodó innovációs irányokat dolgozunk ki. Megnézzük a jövőképeket és bemutatjuk, hogyan fognak a szereplők viselkedni ezekben. Egy energiaszolgáltatónak készített foresight-ciklusban például az energiahatékonyság jövőjét vizsgáltuk, és megnéztük az alacsony státuszú csoportokat is, hogy ők mit tehetnek, és azt is, mit tehet a hazai középosztály vagy mit tehet egyébként egy vállalkozás, nagyvállalat, energiaszolgáltató.
A végén pedig bármelyik irányba indul el egy nagy cég vagy egy kkv, nyerni fog azzal, hogy előre látta a lehetséges irányokat.
A nyári energiakrízis után mit vizsgálnál meg?
Az egyik fő kérdés – vagy mondhatjuk úgy, hogy a grafikon egyik tengelye –, hogy a hiány, amit augusztusban átéltünk, tartós lesz, vagy pedig csak átmeneti és rövid távú. A másik kérdés, hogy a rendszerünk mennyire rugalmas. A magyar energiamix jelenleg eléggé centralizált, tehát ha ez a grafikon másik tengelye, akkor mi annak az egyik végén vagyunk. A másik vége ennek a tengelynek pedig egy rugalmasabb, elosztottabb, sokkal diverzifikáltabb energiaportfólió, amiről egyébként a szakértők már régóta beszélnek.
Ezek ismeretében, ha azt vesszük, hogy ez egy átmeneti helyzet volt, viszont megmaradunk a centralizált és sérülékeny berendezkedésnél, akkor elhalványul a figyelem, körülbelül úgy, mint a covid után, amikor visszatértünk a régi normába.
Az alkalmazkodást ennél jobban segítené, az energiaporfólió diverzifikálása, és jelenleg ebbe az irányba megyünk. Ugyanígy az alkalmazkodást segíti a lakosság fogyasztásának a terelése, ami most a krízis alatt is látható volt: akkor fogyassz, amikor az országnak olcsó az áram. Ilyenkor egyébként a környezeti terhelése is kisebb, hiszen a megújuló energia a legolcsóbb és a leginkább szennyező a legdrágább.
Ha a napi energiafogyasztást nézünk és az energiaforrásoknak a karbonlábnyomát, akkor nagyon jól játszik, hogy amikor eljön legnagyobb hálózati terhelést jelentő időszak, az este hattól kilencig-tízig tartó időszak, akkor látjuk, hogy addigra kiesik a napenergia, és amikor a fellépő igényt már nem lehet megújulókkal kiszolgálni, akkor jönnek a szénerőművek, a gázerőművek, illetve ezekkel előállított áramot kell importálnunk az ellátási láncon keresztül Lengyelországból.
Az alkalmazkodást elősegítő intézkedés még az energiaközösségek elterjedése, ami egyébként EU-s elvárás is Magyarország felé, de emellett nemzeti érdek is, hogy decentralizált legyen a lakosság energiaellátása. Ezek mind olyan intézkedések, amikből akkor is profitálunk, ha az augusztusi energiaválságról kiderül, hogy csak egyszeri, rövid távú krízis volt.
Úgy tudom, hogy itthon az energiaközösségek számát tekintve le vagyunk maradva az EU-s átlagtól, leginkább a szabályozási környezet miatt.
A jelenlegi szabályozás nem támogatja, hogy az állampolgárok tudatosabb energiafogyasztás felé menjenek el, nincsenek is annyira motiválva ebben. Pedig ez iszonyú fontos.
A családom fele francia, most nyáron is kint voltunk Franciaországban, és figyeltem, hogy a tévében az állami energiaszolgáltató reklámszpotjai mentek arról, hogy miként mozgasd át az energiafogyasztásod. Ott már át is álltak a dinamikus árazásra, ami már nemcsak a vállalati szereplőket érinti, hanem a lakosságot is, ezáltal neked is anyagi érdeked, hogy akkor fogyassz, amikor az jobb a hálózatnak. Ez például egy jó külföldi példa, amit át lehetne venni.
Az energiaközösségek kapcsán pedig már kiderült, hogy ezek megtérülő befektetések. Spanyolországban egy év alatt 44 százalékkal nőtt ezek aránya, és a benne szereplők 20-60 százalékos rezsicsökkentést értek el. Ezek tehát rendkívül jól működő, iszonyú hatékony projektek.
Egy extrém szigorú szabályozói környezet, egy klasszikus zöld diktatúra mennyire vetné vissza a gazdaság versenyképességét?
Mit értünk versenyképesség alatt? Elméletileg évente körülbelül 53-137 milliárd eurót kellene költenie az Uniónak ahhoz, hogy a 2050-ig szükséges adaptációs lépéseket megtegye az Európai Környezetvédelmi Ügynökség számításai szerint.
Most ehhez képest nagyjából 15-16 milliárd eurót költenek erre, tehát ez messze elmarad a szükségestől, kicsit kevesebb, mint a 18 százaléka. 2026 nyara viszont önmagában 180 milliárd eurós kárt okozott uniós szinten, vagyis önmagában elvitte az 1 százalékos tervezett gazdasági növekedést.
Fotó: Sebestyén László / Forbes
A termelések leállítása, a mezőgazdaság kiesése, a korlátozott erőművi kapacitások, a drágább áram, a vízi közlekedés zavarai közösen okozták ezt a helyzetet. Tehát azt látjuk, hogy ez az extrém nyár kára már meghaladta azt az összeget az EU-ban, amit adaptációra kellett volna fordítani.
Azt a nyár folyamán megtanultuk, mit tehet egy magánszemély, látjuk, hogy milyen eszközei vannak egy államnak. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy a gazdaság szereplői mit tehetnek.
Eljutottunk arra a pontra, hogy a klímaadaptáció meg a fenntarthatóság már nem a fő üzlettől külön kezelhető elem. Dolgoztam magyar nagyvállalatnál CSR pozícióban, és látszódik, hogy az még mindig egy külső terület volt, ami során a cég a profitjának egy bizonyos részét visszaforgatta a társadalomba. Szerintem ez alapjaiban téves megközelítés, nem elég, ha van egy zöld terméklánc vagy szolgáltatás.
A vállalatoknak a működési módjába, a DNS-ébe kell, hogy beépülnie a fenntarthatóságnak. Hiszen az ellátási láncok rövidítése például hosszú távon egyébként is pozitívan befolyásolja a versenyképességet.
A kérdés, amit most egy cégvezetőnek fel kell tennie, hogy beszerzésben, ellátási láncokban hogyan fog alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Nem azért kell zölddé válni, nem azért kell adaptálódni, mert jobb színben tüntet fel vagy mert PR- és marketingértéke van, hanem azért, mert ez befolyásolja a versenyképességet.
Most nyáron is kiderült, hogy a röviden tartott ellátási láncok és a decentralizált energiaellátás biztosabb és biztonságosabb, mintha ki lennénk szolgáltatva a környezeti, politikai és háborús helyzeteknek.
A „mind meg fogunk halni” szorongáson felül tapasztalható egyfajta tech optimizmus, ami bízik abban, hogy az innováció át fogja segíteni az emberiséget a nehéz helyzeten. Szerinted a technológiai fejlődés átsegíti az emberiséget a klímaváltozáson?
Nincs a kezemben a Szent Grál, hogy ezt meg tudjam mondani. Viszont a tőkeáramlás mutat valamennyi optimizmust, a klímatech- és az adaptációs befektetések folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak, 2025-ben 64 százalékkal nőtt ezek mértéke. Az Ipsilon Groupnál mi is építünk egy startupot egy nagyvállalatnak, amivel július elején jöttünk ki a piacra, ezzel a kkv-k energiafogyasztási rugalmasságát segítjük.
A hazai kkv-szektor mennyire nyitott ezekre a fejlesztésekre?
A többség úgy van vele, hogy amiből anyagilag jól jönnek ki, az jöhet, ha pedig környezetileg is hasznos, akkor az egy pozitívum, de önmagában ezért nem fognak egy drágább megoldást választani, vagy olyan dolgokat tenni, amik extra erőforrást igényelnek. Így is nehéz gazdasági helyzetben vannak, sok minden változik körülöttök, nem tudnak erre plusz kapacitást fordítani.
Két éve dolgozunk ezen a projekten, a hálózat csúcsidei túlterheltségén akartunk könnyíteni. A kkv-k ilyen szempontból jó célcsoport, mert a magyar gazdaság gerincét adják, és energiahasználatban, kibocsátásban és sok más szempontból is nagyon fontosak.
Viszont ahogy most az energiakrízis során is látható volt, inkább a nagyvállalatokkal foglalkoztak a szabályozók, mert a kkv-k nagyon sokfélék. A mi projektünk, a Fusefox applikáció viszont őket célozza, hogy arra az időszakra tereljék át a fogyasztásukat, amikor olcsóbb, környezetbarát energiát használhatnak. Ezzel mindenki nyer, a vállalkozás, az ország és bolygó is.
A klímatech befektetések azért ugrottak meg, mert most vált annyira – szó szerint – égetővé a probléma, hogy a vállalatok hajlandóak erre költeni?
Annyira égető a probléma, hogy már nem szimpla hajlandóság kérdése, hanem nincs más megoldás. Az ökológiai rendszer most ért egy olyan kritikus ponthoz, ami már érinti a gazdasági szereplőket is.
Amikor mindenki érzi a bőrén, akkor az is kénytelen vele foglalkozni, akit addig nem érdekelt. Szerintem most jutottunk el erre a pontra.
