A volt kormányfő szerint a NER egyik legnagyobb bűne az volt, hogy elhitette az emberekkel, hogy a megváltást a kormánytól kell várni. Bajnai Gordon a csütörtöki Forbes Money Summit vendége volt, a legmagasabbra jutó magyar menedzser beszélt a 180 milliárdos dealjéről, a világpusztítása törő AI-ról, populizmusról és az angol fociról is.
Bajnai Gordon 2024. szeptember 1-től vette át a Campbell Lutyens vezérigazgatói pozícióját – ezzel ő lett a globálisan legmagasabban jegyzett magyar cégvezető. Majd az idei év első felében kiderült, hogy a Lazard – egy globális pénzügyi tanácsadó és vagyonkezelő cég, az egyik legismertebb független befektetési bank a világon – bejelentette, hogy mintegy 575 millió dollárért (közel 180 milliárd forintnak megfelelő összegért) felvásárolja a magyar menedzser vezette magántőke-tanácsadó céget, amely szintén globális nagyjátékosnak számít a maga piacán.
A folytatásról Zsiborás Gergő főszerkesztővel beszélgettek a Forbes Money Summit színpadán.
A 180 milliárdos deal
A volt miniszterelnök elmondta, az idei évben az április 10. – május 10. közötti volt a kedvence, egyrészt az Arsenal bajnoksága miatt, másrészt a hazai rendszerváltás okán, harmadrészt pedig azért, mert 30 év után úgy döntöttek, eladják cégüket egyik legnagyobb versenytársuknak.
A tranzakcióról kiemelte, hogy ő tárgyalta végig a teljes adásvételi folyamatot cége részéről, mely 38 éves működése alatt az ötödosztályból az első osztályig menetelt.
„Egy amolyan Leicester City-sztori volt a miénk. Sokan kerestek minket, de rendre nemet mondtunk, aztán kaptunk egy olyan ajánlatot, amire srtatégiai okokból nem lehetett nemet mondani.”
Erről szólt még a beszélgetés
- Egy vacsora 30 CEO-val
- Min bukik el a legtöbb céges felvásárlás?
- Mire gondolt, miután aláírta a 180 milliárd forintos dealt?
- Mit kíván Magyarországnak?