A frissen megismert szerződések szerint az Orbán-kormány hatalmas anyagi kockázatot vállalt az eseménnyel, de nem is ezzel volt a legnagyobb probléma.
Mi történt? A magyar adófizetők dobták össze az atlétikai világdöntő rekordnak számító díjazási keretét, a 10 millió dolláros alap (3,2 milliárd forint) azonban csak egy része volt az esemény teljes költségvetésének, amiből gyakorlatilag mindent a magyar állam finanszírozott, derült ki a Telexhez eljutott dokumentumokból.
Részletek. A laphoz eljutott 2024-es szerződésekből kiderült, a magyar államnak 15 millió dollárt (4,7 milliárd forint) kellett elkülnítenie a versenyre azért, hogy azt Budapesten rendezhessék meg, ebből 10 millió a versenyzők díjazására ment, további 5 millió dollárnyi (1,6 milliárd forint) jogdíjat pedig a World Athletics (WA) részére kellett átutaljon az állam. Erre jöttek még a szervezés költségei, amikkel együtt az esemény teljes költségvetésére 16,75 milliárd forintot különített el még az Orbán-kormány.