A kormány új gazdasági akciótervéből kiolvasható, hogy szembenéznek olyan komoly problémákkal is, amiket eddig próbáltak a narratívából kihagyni. A gazdasági kabinet láthatóan azonosította a legfontosabb kérdéseket, kétséges azonban, hogy a válaszok hozzák-e a kívánt eredményt. Magas a kockázata az infláció emelkedésének és a költségvetés teherbíróképessége sem vethető össze azokkal az évekkel, amikor nem voltak befagyasztva az EU-s pénzek.
A héten tartottuk meg a Forbes Money Summit-ot, ahol a meghívott pénzügyi szakemberek többsége felhozta, hogy az egyetlen ember által irányított gazdasági tárca – amely erőltetetten akar minél hamarabb alacsony kamatokat és magas fogyasztást – tervei és gondolkodása egy irányba mutat: az újra emelkedő infláció felé. Azóta a kormány bejelentette új gazdasági akciótervét, ami három nagy témában 21 pontot takar.
Az, hogy az első témacsokor a „jövedelmek vásárlóerejének növelése” egyfajta beismerése annak, hogy a kormány is érti, az emberek nem elégszenek meg a magasabb fizetéssel, ha az nem párosul reálbér-emelkedéssel.