A Magyar Posta és a Takarékbank közös fejlesztési programot indít, a két társaság vizsgálja a kistelepülési posták működtetésének, valamint a közös termék- és digitális fejlesztések lehetőségeit. Pár éve már volt szó róla, hogy közös fiókokat hoznának létre vidéken.
A Takarékbank és 17 százalékos tulajdonosa, a Magyar Posta összesen közel 3500 fiókot működtet országszerte, jelentős részben olyan településeken, ahol a kirendeltségek nyereséges üzemeltetése egyre kevésbé lehetséges. Több száz olyan település van, ahol a Posta és a Takarék Csoport is saját kirendeltséget üzemeltet, ezeken a helyeken az együttműködés kölcsönös előnyökkel járhat minden érintett számára, írta a két cég a Forbesnak eljuttatott sajtóközleményben.
„A Takarék Csoport nyitott az együttműködésre, különös tekintettel partner a kistelepülések minőségi ügyfélkiszolgálásában, annak érdekében, hogy a településeken élő emberek változatlanul hozzá tudjanak jutni mind a pénzügyi, mind a postai szolgáltatásokhoz” – mondta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.