Jánosdeák Attilának egyetlen munkahelye volt, amióta megkapta a közgazdászdiplomáját. Ma az Eli Lilly gyógyszeróriás legfontosabb európai központjának pénzügyi igazgatója. A cég árfolyama valósággal felrobbant az elmúlt években, hála az új, elhízás ellen is hatékony gyógyszerüknek. Hogy élte meg mindezt és milyen kultúra juttatta a Lillyt a világelitbe?
Jánosdeák Attila egy sportos Chevrolet Berettával parkolt be a Webber International University kampuszára. A magánegyetem a floridai Tampa és Orlando között nagyjából félúton, a Crooked Lake partján található. Attila 2003-ban, akkor még csupán egy bőrönddel és egy tenisztáskával, sportösztöndíjjal jött ide a grazi egyetemről – ahol közgázt tanult – egy félévre. Végül három szemeszter lett belőle.
A nagybetűs amerikai életet élte: mint a teniszcsapat megbecsült tagja beutazta az Államokat, közben szerzett egy mesterdiplomát. Pedig mindez visszalépést jelentett neki. Grazban önálló albérlete volt, jó kocsival, tanult, közben dolgozott a helyi teniszklubban. „Ebből sokat leadtam Floridában. Ketten voltunk egy kis koliszobában, a tusoló közös volt, kint a folyóson, a kaja borzasztó.