114,2 Mrd forint
Sánta család
3
A Continental dohánygyár következő növekedési szakaszát már kifejezetten export fókusszal kezdték meg, miközben az állami monopóliumként működő trafikellátás az Országos Dohányboltellátó Zrt.-ben továbbra is a cégcsoport egyik legjövedelmezőbb érdekeltsége. A dohánygyár eddigi 30 százalék körüli exportrátáját 75 százalékra tornáznák fel. Ehhez 2026 márciusában átadták a sátoraljaújhelyi gyár 14,5 milliárd forintos kapacitásbővítő és energetikai beruházásának első ütemét, amihez a magyar állam hárommilliárd forint támogatást adott.
A gyár 2025-öt 102 milliárd forint árbevétellel és 8,6 milliárd forint adózott eredménnyel zárta. A harmadik generáció 2024 óta aktív a cégcsoportban, a társalapító Veszelovszki család tulajdonrésze évek óta csökken, és ahogy Sánta János korábban a Forbesnak nyilatkozta, ha lehetőségük lesz rá, a fennmaradó részvényeket is megvennék tőlük.