A vagyon, a státusz és a látványos karrier ma is a siker legfontosabb mércéinek számítanak, miközben egyre többen keresnek mást a munkában és az életben. Pistyur Veronika, A megszelídíthető siker című könyv szerzője szerint a siker újradefiniálása nem pusztán egyéni, hanem társadalmi és vezetői felelősség is. Szubjektív könyvajánló a szerzőtől.
Volt idő, amikor a pályám külső szemmel egyértelműen sikeresnek tűnt. Belül azonban más történt: végig éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, sem lelkileg, sem intellektuálisan. Ez a kettősség – a látszat és a belső megélés közti éles szakadék – mélyen meghatározta a gondolkodásomat.
És ahogy az évek során vezetőkkel dolgoztam együtt, újra és újra felismertem ezt a mintát mások történeteiben is. Látványos, irigyelt karrierek, amelyek mögött ott a csendes belső feszültség:
„Tényleg ez az, amire vágytam? Érdemes volt érte annyit hajtani? Vajon ki vagyok én a teljesítményem nélkül?”
Barabási Albert-László A képlet című könyvének egyik legfontosabb állítása, hogy a teljesítmény és a siker nem ugyanaz. A teljesítmény az, amit létrehozunk. Siker akkor lesz belőle, amikor a környezetünk felismeri, értékeli és továbbadja. A siker tehát nem pusztán egyéni eredmény, hanem kollektív jelenség: hálózatok, közösségek és intézmények ítélete arról, mi számít értékesnek.
Ezzel Barabási pontosan leírta a siker működését. Arra viszont nem tér ki, mit is érdemes sikernek tekinteni. Ha a siker társadalmi és kulturális konstrukció, akkor minden elismerő gesztussal mi magunk is szerkesztjük a definícióját. Minden előléptetésnél, díjnál, panelmeghívásnál és címlapnál – és akkor is, amikor egy vezetőtől azt kérdezzük, tudja-e, hány ember életére van hatással.
Engem éppen ez foglalkoztat. Ott kezdtem el a gondolkodást a sikerről, ahol A képlet abbahagyta, mert a siker közügy. Azt döntjük el vele, milyen teljesítményt erősítünk fel, és mire használjuk az így megszerzett sikert.
A siker fogalmát minden kor újraírja
A siker társadalmi definíciója a történelem során mindig alkalmazkodott ahhoz, ahogyan a társadalom működött. Az ipari társadalom más embert jutalmazott, mint az agrártársadalom, a tudásgazdaság más készségeket emelt fel, mint a gyártásra épülő világ.
Az elmúlt években a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a klímaváltozás és a demográfiai átalakulás sorra írták újra, mit várunk el a munkától, a felelősségtől és az időhöz való viszonyunktól. A siker társadalmi definíciója ennek ellenére meglepően keveset változott:
továbbra is elsősorban státuszt, vagyont, növekedést, láthatóságot és egyéni teljesítményt jutalmaz. Sok adat kezdi alátámasztani, hogy ezek önmagukban már nem elegendőek.
Minden nagy gondolat ott születik meg, ahol rés keletkezik a valóság és a használt nyelv között – és ma pontosan ez történik. Az emberek életében megjelentek olyan értékek, amelyekre a régi sikerfogalomnak nincs szava: mentális jóllét, hosszú távú gondolkodás, gondoskodás, társadalmi hatás, regeneráció, filantrópia, közösségi felelősség, jelentőségteljes munka, generációkon átívelő értékteremtés. Ezek már jelen vannak, csak nem váltak az általános sikerfogalmunk természetes részévé.
A rés két helyen is feszültséget okoz. Az egyik a generációs fordulat: a fiatalabb generációk számára a munka jelentése, a személyes értékek, a rugalmasság és a társadalmi hatás egyre fontosabb szempont a karrierrel kapcsolatos döntésekben, miközben a vállalatok értékelési rendszerei, a média sikerképei és a társadalmi elismerés sokszor még mindig a korábbi logikát tükrözik.
A másik a vezetői válság: a 21. század vezetőjének egyszerre kell növekedést és fenntarthatóságot szolgálnia, profitot és társadalmi felelősséget összehangolnia, rövid távú eredményt és hosszú távú bizalmat építenie – ezek a dilemmák értékválasztást kérnek. Ezért a siker újradefiniálása nem luxus HR-téma, inkább vezetői infrastruktúra kérdése. Amikor a siker definíciója túl szűk, nemcsak emberek sérülnek, hanem a társadalom is – mert láthatatlanná válik mindazon érték, amely nem fér bele az uralkodó sikerképbe.
Ebből is fakad a kiégés, az állandó összehasonlítás, a cinizmus, a rövid távú gondolkodás, a bizalomvesztés és a közösségi felelősség háttérbe szorulása. A kérdés ma az, meddig engedhetjük meg magunknak a régi sikerdefiníciót.
A kérdés mögötti húsz év
Milyen siker épít jobb országot? Húsz éve foglalkoztat ez a kérdés. Végigkíséri a munkámat a Bridge Budapest Egyesületben, a legacy leadership szemlélet kialakításában és terjesztésében, a House of Giving létrehozásában, és ebből született A megszelídíthető siker című könyvem is.
Vezetők százaival dolgozva azt tanultam, hogy a siker ritkán egyetlen tényező eredménye. Számítanak a körülmények, a teljesítmény és a szerencse is. Számít a hálózat, amely észreveszi és értékeli a teljesítményt.
És ugyanilyen fontos a mérce is, amely alapján valamit sikernek nevezünk. Ez a mérce alakítja, mire törekszünk, milyen döntéseket hozunk, és mit tartunk követendőnek. Ha sikerülne legitimálni, hogy a siker tudatosan újradefiniálható, akkor fokozatosan megváltozhatna az a nyelv, amelyen vezetőkről, teljesítményről, felelősségről és jövőről beszélünk. Ez nem egyik napról a másikra történik, és nem egyetlen könyv miatt – de egy könyv is lehet katalizátor hozzá.
A siker a jövőről szól
A siker az a nyelv, amelyen egy társadalom a saját jövőjéről beszél. Amit elismerünk, ünneplünk és követendő példának tartunk, abból születnek a következő generációk döntései, intézményei és kultúrája. Ezért kritikus kérdés, mit nevezünk már ma sikernek. Státusz, vagyon, növekedés, láthatóság: fontos eredmények, de önmagukban keveset mondanak arról, hogyan jutottunk el hozzájuk, mit okoztunk közben, és mi marad utánunk.
A régi mérce kevesebbet lát, mint amennyi számít. Ha egy cég gyorsan növekszik, miközben nem becsüli az embereit, és feléli a környezeti erőforrásokat, a növekedés ténye nem ad teljes képet a sikerről.
Amit sikernek nevezünk, azt jutalmazzuk. Amilyen teljesítményt jutalmazunk, olyan vezetőink lesznek. Amilyen vezetőink lesznek, olyan országot építünk.
A könyvben ehhez kínálok új keretet, egy dimenzió helyett hármat. Barabási megmutatta, hogy a siker közös jelenség. Ebből számomra az következik, hogy közös felelősségünk is van benne. Amit sikernek nevezünk, abból épül a jövőnk. Ezért érdemes megszelídítenünk a siker fogalmát, hogy minél többen aktiválhassák erőforrásaikat jóérzéssel és jó szándékkal, a közös jövőnk érdekében. Egy ország sikere az egyéni sikerekből áll össze. Van tétje, elegen érezzük-e magunkat sikeresnek.
A könyvet a Forbes Magyarországgal azonos tulajdonosi körben lévő Barecz & Conrad kiadó adta ki.
