Ne akard kontrollálni azt, amit nem lehet, de tégy azért, ami neked fontos. Ne mások véleménye irányítson, és ne akard irányítani mások véleményét sem. Az amerikai motivációs guru, Mel Robbins legújabb könyve egyszerű tanácsokat ad, amiért rajong a világ. De ki van mögötte és valójában mit tud a Let Them elmélet?
„Ez nincs rám hatással. Csak külső zaj, nem kell mások véleményére hagyatkoznom. Nem engedem, hogy hatással legyen rám, amit mond. Mások érzelmei és élményei nem az én érzéseim és élményeim.” Ezek az én mantráim, amiket mostanra megtanultam elég jól alkalmazni, persze a megfelelő helyen és időben: olyan helyzetekben, amikor a kéretlen kritikák, önjelölt megmondóemberek és a „csak neked akarok jót” típusú beszélgetések beindulnak.
És akkor jön valaki, aki ebből kreál egy jól hangzó elméletet, sőt ír belőle egy már megjelenése előtt is sikerre ítélt könyvet. Mert ő meg ehhez ért.
Az amerikai motivációs előadó, Mel Robbins megírta harmadik könyvét, a The Let Them Theoryt, ami a december 24-i megjelenése utáni két hétben már 600 ezer példányban kelt el. Az egyik az én nevemre érkezett egy brit postaládába (magyarul még nem jelent meg). A könyv nagyon amerikai, egyszerre nagyon sok és nagyon kevés. A rajongók szerint épp az a jó benne, hogy egy nagyon egyszerű life hacket mutat be, amit azonnal lehet alkalmazni. Lehet, hogy újságíró-betegség, de a könyvet olvasva végig az járt a fejemben: csak nyúlik az a bizonyos rétestészta, miközben ebből elég lett volna egy tízezer karakteres cikk.
Úgy érzem, egyelőre egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, mert Oprah Winfreytől Jay Shettyig sokak egyszerű imádattal beszélnek a könyvről és az elméletről, ami megváltoztatta az életüket. Vajon tényleg a könyvről van szó, vagy Mel Robbins fantasztikus tehetségéről, mellyel rajongás tárgyává tette ezt a szimpla gondolatot: Let them, avagy Hagyd őket?
„Igen, ez tényleg egy olcsó trükk – és működik!”
– mondja Robbins a The New York Timesnak (NYT), tökéletesen alkalmazva saját elméletét. „Úgyhogy kritizálhatod és cinikus lehetsz vele szemben, amit csak akarsz. Nem érdekel.” És igaza is van. Ha működik az olvasóknak, ő közben végzi a munkáját és sikeres lesz tőle, ez win-win-win helyzet.
„Mindannyiunknak megvannak az eszközei, hogy segítsünk annak a személynek, akik egykoron voltunk.” Fotó: Melrobbins.com
Csődből megmondóguru
Számtalan szerepet megélt már: volt ügyvéd, jogi szakértő a CNN-nél, life coach és rádiós műsorvezető is. Ma pedig már többszörös bestseller-szerző, médiacég-tulajdonos, podcaster és motivációs előadó.
Mel Robbins a jogi végzettsége megszerzése után hamar rájött, hogy utálja a szakmát. Harmincegy évesen saját életmód-tanácsadója mondta neki azt, hogy belőle is jó segítő válna. Robbins ezen meg sem lepődött, mert mindig is olyan ember volt, akihez a barátai gyakran fordultak tanácsért. Egy 2007-es interjúban magát briliáns és tehetséges segítőként jellemezte, aki „elképesztő intuícióval rendelkezik”.
„Szerintem az egyik titkos fegyverem az, hogy nem vagyok terapeuta. Nem vagyok kutató” – fogalmaz most a NYT-nak. „Csak egy ember, aki megpróbálja egy kicsit jobban csinálni és aki járt már nagyon ijesztő helyeken. Mindannyiunknak megvannak az eszközei, hogy segítsünk annak a személynek, akik egykoron voltunk.”
Harmincas évei végén épp harmadik gyerekét várta, amikor férjét kirúgták a munkahelyéről, ő pedig elveszítette marketinges állását. Pizzériát nyitottak, ami azonban a 2008-as gazdasági válsággal együtt bedőlt. A házaspár a teljes csőd szélére jutott, 750 ezer dolláros adósságot halmoztak fel.
Ted-előadása belökte Mel Robbins előadói karrierjét. Fotó: Melrobbins.com
Mel Robbins keményen inni kezdett, az alkoholt Zolofttal keverte, amit már évtizedek óta szedett a szorongására. Nem a megfelelő problémát kezelte – mondja ma. Hiszen csak 47 éves korában kapta meg diagnózisát az ADHD-ról és diszlexiájáról. Itt következett be számára az érzelmi fordulópont.
„Vagy mérges, vagy rémült voltam vagy épp pánikrohammal küzdöttem, teljes tagadásban. Reggelente néha ki sem bírtam kelni az ágyból. A telefon folyamatosan csörgött a behajtók hívásai miatt, nem tudtam ételt tenni az asztalra. A szokásommá vált, hogy elkerüljek mindent, ami nehéznek tűnt”. Aztán egyik reggel eldöntötte: lép. Még azelőtt kell kipattannia az ágyból, hogy a szorongás elkezdődne.
„Visszaszámoltam: öt, négy, három, kettő, egy. És elkezdődött egy teljesen új élet.” Nemcsak kikelt az ágyból, de meg is alapozta első sikerét, az öt másodperces szabályt.
Öt, négy, három, kettő, egy
Még mindig anyagi csődben vergődött, de már rádiós műsorvezetőként dolgozott, amikor 2011-ben felkérték, tartson meg egy Ted-előadást San Franciscóban. Ennek végén bökte ki az öt másodperces szabályát.
A felvétel, amelyet mára csaknem 34 millió alkalommal néztek meg, és ezzel a legnézettebb Ted-előadássá nőtte ki magát, belökte Mel Robbins motivációs előadói karrierjét.
Első könyvének kiadását maga finanszírozta 2017-ben. Az 5 másodperces szabály: Több önbizalom, teljesebb élet, megbecsült munka könnyedén című könyv több mint egymillió példányban kelt el és 33 nyelvre, köztük magyarra is lefordították. Itthon az Édesvíz kiadónál jelent meg. Második könyve magyarul az Adj egy ötöst magadnak címet kapta 2021-ben és felkerült a New York Times bestsellerlistájára is.
Mel Robbins 2022-ben indított podcastja ennek köszönhetően óriási sikereket ért el. Már az első nyolc hónapban 194 országban hallgatták, hetente átlagosan 1,5 millió letöltést produkált.
Az orvosokkal, terapeutákkal, kutatókkal, szakértőkkel – köztük nemrég Máté Gábor magyar származású kanadai orvossal is – készített interjúk során Mel rengeteg személyes történetet és motivációs tippet is megoszt. Csakúgy, mint a könyveiben. A Galveston menopauza-diétát kidolgozó Mary Claire Haverrel készített interjúja lett például az Apple második legtöbbet megosztott podcastja 2024-ben.
Ha már podcast. Decemberben Oprah Winfrey saját podcastjába hívta meg vendégül Mel Robbinst és kijelentette, az akkor még meg sem jelent The Let Them Theory az egyik legjobb önsegítő könyv, amit valaha olvasott. Bevallom, engem is Oprah vett rá, hogy elolvassam.
Robbinsnak Youtube-csatornáján 3,3 millió feliratkozója van, a posztolt mintegy 2,5 ezer videót havonta 800 ezer alkalommal töltik le. Megalapította 143 Studios nevű produkciós cégét, amely hangoskönyveket készít az Audible számára és audiovizuális tartalmakat gyárt olyan ügyfelek részére, mint a Starbucks, a JPMorgan, a LinkedIn vagy a Headspace.
A The Strive számításai szerint Mel Robbins rég kint van a csávából, már ami az anyagi csődöt jelenti. A lap becslései szerint
vagyona immár mintegy 17 millió dollárra tehető.
„Vagy mérges, vagy rémült voltam vagy épp pánikrohammal küzdöttem, teljes tagadásban.” Fotó: Melrobbins.com
Oké, de akkor mi is ez a Let Them elmélet?
Olyan időkben élünk, amikor rengeteg mindent nem tudunk irányítani. Az emberek szoronganak, olvassák a híreket, aggódnak a gazdasági helyzetért vagy a saját munkájukért. A Let Them (vagyis hagyd őket/hagyd rájuk) elmélet üzenete az, hogy nem számít, mi történik rajtad kívül, mindig nálad van a hatalom – mondta nemrég a Todaynek.
„Ez a két egyszerű szó segít meglátni, mi van a te irányításod alatt, és mi nincs. Erőt, békét és magabiztosságot ad az adott pillanatban.”
A könyv alaptétele, hogy ne próbáljuk többé irányítani más emberek cselekedeteit és reakcióit. Ha a barátaid kihagynak téged egy közös programból, hagyd rájuk. Ha valaki, aki tetszik neked, nem érdeklődik irántad, hagyd rá. Ha egy üzleti partner nem úgy kezel, ahogy szeretnéd, hagyd rá. Mel Robbins azt ígéri, ha kimondod ezt a két szót, azonnal enyhülni fog a stressz.
„A baj nem veled van. A baj az, hogy átadod a hatalmat másoknak, az ő drámájuknak és problémáiknak és mindezt magadra veszed. Amikor kimondod, hogy hagyom nekik/rájuk hagyom, akkor határt húzol önmagad és a másik ember hangulata közé. A saját és a másik ember boldogsága közé.
Azért ez még így elsőre egyfajta „magasról tojok rátok-elméletnek” tűnhet, a második összetevője nélkül az ember elmagányosodhat, önző és kiüresedett életre kárhoztathatja magát. A második rész ugyanis a Let Me körül forog. Ennek lényege, hogy emlékeztessem magam arra, mi minden van az irányításom alatt. A gondolataim, a cselekedeteim, az érzelmeim kifejezésének mikéntje – mondja.
„Emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem számít, mi zajlik odakint, én döntöm el, mi érdemli meg, hogy időt fordítsak rá. Én döntök arról, mire fordítom az energiámat. Én döntök, kilépek-e a kapcsolatból, a beszélgetésből vagy a meetingről. És tegyem meg, amit kell.”
“Nem számít, mi zajlik odakint, én döntöm el, mi érdemli, meg, hogy időt fordítsak rá.” Fotó: Melrobbins.com
Robbins 2023 májusában alig egy perces videót posztolt a Let Them elméletről az instán. Huszonnégy órán belül tizenöt millióan nézték meg, egy héten belül 60 millióan.
Azóta rajongók százai tetoválták magukra ezt a két szót, százezrek vásárolták meg a könyvet és lelkesednek Robbins tanácsaiért és változtatják meg általa az életüket, a kapcsolataikat, a hozzáállásukat és remélhetőleg csökkentik a szorongásaikat.