Hét indiai orvostanhallgató, aki menekültként túlélte, és két magyar, aki segítőként mentálisan megélte az orosz-ukrán háborút. Öt nap története.
Az orosz katonai bevonulás utáni első vasárnap, február 27-én reggel nyolckor Kecskés Kitti és fia, Gábor azzal a szándékkal indultak Budapestről az ukrán határ közeli Sonkádra, hogy élelmiszereket és más szükséges holmit vigyenek a háború elől menekülőknek. Előzőleg felvették a kapcsolatot Iszák Tiborral, a fehérgyarmati gimnázium igazgatójával, Sonkád polgármesterével, hogy egyeztessék, mire van legjobban szükség, majd két autóval indultak útnak. Gábor napok óta nem csinált mást, mint figyelte a híreket, legtöbbször a BBC-t, és úgy okoskodott, ha a szállítmány célba ér, jól jön majd a két üres autó, hátha valakit el kell juttatni a fővárosba.
Sonkád felé egy ismerősükön keresztül kapták egy indiai orvos segélykérését: Kijevben tanuló indiai orvostanhallgatók próbálnak átjönni a határon, segítsenek nekik Budapestig eljutni. „Nem tudtuk, hány gyerekről van szó, egyről, kettőről, de kaptunk egy telefonszámot” – meséli Kitti. Facetime-on és Imessage-n léptek kapcsolatba Kunallal – ő és a barátai még a határ túloldalán voltak. Mint kiderült, heten vannak, élelem és vízum nélkül tartanak egyre nyugatabbra (vagy a papírokat intézi az ember, vagy az életét menti) – 22 órája utaznak Kijevből Záhony felé.
