Adjunk esélyt magunknak, hogy másként gondoljunk a nonprofit szektor működésére. Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetőjének vendégcikke a közelgő Adakozó Kedd alkalmából.
Sokáig csak összeszorult a szívem, amikor azt láttam, egy civil vezető a Facebookon elkeseredett posztban gyűjt a saját megélhetésére. Mára elönt a rossz érzés, amikor ilyen kilátástalan, vissza-visszatérő kríziseket látok. Helyzeteket és körülményeket, amikbe civilszervezetek vezetői gyakran kerülnek. Civil vezetőként – egyúttal piaci szereplőként – most nem ventilálni szeretnék, sokkal inkább közös végiggondolásra hívni, mi lehet az oka, hogy csodálatos programokat felépítő civilek máig arra kényszerülnek, hogy szégyenkezve kérjenek a saját megélhetésükre pénzt, hogy végezhessék azt a – gyakran munkaidőt nem ismerő – missziót, amire van, hogy rámegy a családjuk, az egzisztenciájuk, a biztonságérzetük.
Közeledik a Giving Tuesday, az Adakozó Kedd. Amerikai hagyomány. Azt a bizonyos Black Friday-t, az éves vásárlási őrületet követő első kedd, amikor az amerikai civilszervezetek jelentős része – gyakran a felesleges túlköltekezés bűnbocsánataként – megkapja a saját működésére valót. Nálunk nem így van. Nincs egy ilyen nap. Nincs hagyománya. Évek óta zajlanak kísérletek a meghonosítására, de az áttörés várat magára. Zajlanak viszont az éves tervezések a cégek életében, a társadalmi hasznosságra fordítható költségek tervezése és mérlegelése. Éppen ezért kiemelten fontosnak gondolom, hogy vegyünk végig néhány körülményt és tényt, hátha másként tervezünk majd, és jövőre ezeknek már lehet hatása. Nem azért van erre szükség, mert bárkiről szándékos oda nem figyelést vagy nemtörődömséget feltételeznénk, hanem mert
