Mi különbözteti meg az egyoldalú bántalmazást a kölcsönösen rossz kapcsolattól? Mit mondhat és mit nem egy bajban lévő betelefonálónak a segélyvonal túlvégén ülő önkéntes? Hogyan lehet felszámolni egy bántalmazó kapcsolatot úgy, hogy a maradás mellett nagyon is konkrét, egzisztenciális és érzelmi érvek szólhatnak, míg a távozás gyakran csak még nagyobb veszéllyel jár? Miért nem segítenek az erre kitalált intézmények? A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület délelőttjén ezekre a kérdésekre kerestünk és kaptunk választ.
Nehéz definiálni minden olyan kérdést, amiben erős érzelmek dolgoznak egymás mellett, a családon belüli erőszak és bántalmazás kérdése hatványozottan ilyen. A kölcsönösen rossz kapcsolat és az egyoldalú bántalmazást a rendszeresség, az eszkalálódás, a vélt vagy valós alá-fölérendelt viszony kihasználása és az empátiával való visszaélés különböztetheti meg, ezek mindenképpen piros zászlót jelenthetnek a probléma felismerésében. A NANE Egyesület második éve működik együtt az IKEA-val, tavaly 35 millió forintot kaptak a kampányaik finanszírozására, de már 1994 óta próbálják minél átfogóbban kezelni a problémát az áldozatok anyagi, jogi és érzelmi támogatásától a közösségek képzésén át a lobbitevékenységig a jogalkotásban és az igazságszolgáltatásban.
A többségnek van tudomása a közvetlen környezetében történő bántalmazásról
A probléma társadalmi megítélésére most az IKEA kérte fel a Kantar Hoffman piackutató céget, akik nemre, életkorra, régióra és a lakóhely típusára nézve reprezentatív kutatást készítettek a magyar lakosság körében 1500 fős mintán. Kimondottan percepciós kutatásról van szó, tehát ez alkalommal nem az érintettséget mérték fel, nem az áldozatok történeteit rendszerezték, hanem arra voltak kíváncsiak, hogy a magyar társadalom hogyan gondolkozik a családon belüli erőszakról, így adott esetben milyen kognitív akadályok nehezítik a jelenség kezelését.
