Olvasni nagy és nehéz meló, vallja Ott Anna irodalomszervező. A magyar irodalmi életben lett ismert a neve, kapocs a laikus olvasók és az irodalmárok, szerzők között, de még hajlamos magára egyszerű olvasóként tekinteni. A FeedEmber sorozat új részében vele beszélgettünk könyvnépszerűsítésről, az olvasás jelenéről és Krasznahorkai hatásáról.
FEEDEMBER
Az algoritmus feldobja az arcukat – mi megmutatjuk, kik ők.
A covidos időszak – annak drámája és tragédiái mellett – sokaknak, köztük nekem is a nyugodt, otthonülős esték kényelmét hozták el, vele együtt pedig vaskos, kiolvasásra váró könyveket. A legjobbkor bukkantam Ott Annára, ekkor indította el #olvassnádast nevű projektjét. Hónapokon át, százoldalas szakaszonként olvastuk Nádas Pétertől a Párhuzamos történeteket és hallgattuk meg Anna beszélgetéseit a kötet adott részeiről szakértőkkel, irodalmárokkal, aztán magával Nádas Péterrel is.
Sohasem voltam az a könyvklubos fazon, egyedül is át tudom rágni magam a több száz oldalas könyveken. De egy ekkora, ilyen sűrű irodalmi szöveg olvasásához és értelmezéséhez már jól jött a támogató közösség.
Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, nevezhetjük irodalomnépszerűsítő influenszernek is. De Anna emellett irodalomszervező, a Hadik művészeti vezetője, irodalmi események, fesztiválok műsorvezetője, és közben podcastol is. Szenvedélyesen olvas, irtó szerencsésnek érzi magát, hogy ez a hivatása. Ezért sem tud nemet mondani semmilyen új és izgalmas feladatra, pedig egy óvodás kisfiú anyukájaként ez már nem mindig könnyű. Interjú az olvasásról, annak népszerűsítéséről és az irodalomról.
Forbes.hu: Szóval van ez a FeedEmber sorozat, amelyben olyan embereket mutatunk be, akiknek szemmel látható az online elérésük, miközben értéket is közvetítenek. Vagyis nem feltétlen az a profiljuk, hogy a webshopról rendelt ruháikat próbálgatják.
Ott Anna: Pedig olyan tartalmat én is fogyasztok, és kicsit azért könnyebbnek tűnik azt csinálni. Elvileg azért követnek, mert könyveket ajánlok, és én is úgy tekintek magamra, mint egyfajta előolvasóra, aki segít könyvet választani a könyvtárban vagy a könyvesboltban. Mégis látom, hogy amikor épp a gyerekemről, a kutyámról vagy magamról posztolok az Instagramon, arra néha akár tízszer annyi visszajelzést kapok. Ez egy kicsit szomorú, de próbálom megtalálni ennek a ritmusát is – kell némi személyesség is. A lényeg azonban továbbra is az, hogy könyvekről írjak.
Hiányozna ez a fajta kapcsolattartás az olvasó közösséggel, ha nem lenne? Akár a lelkednek, akár a többi munkád szempontjából?
Lelkileg nem hiányozna, mert ha olvasok egy könyvet, vagy nagyon érdekel egy szerző életműve, azt be tudom csatornázni más munkáimba – a 444-es Nem rossz könyvek podcastba, egy Margó-beszélgetésbe vagy akár egy könyvklubba.
Nincs is meg bennem az a tudatosság vagy profizmus, amivel jobban ki lehetne aknázni az Instagram adta lehetőségeket. Még mindig inkább játszótérként kezelem, és nem igazán értem azokat a felnőtt embereket, akik munkaként tekintenek a profiljukra.
Amikor a covid idején naponta arra keltem, hogy újabb kétezerrel nőtt a követők száma – hirtelen mindenki olvasni vágyott –, akkor sem hittem el, hogy fel kellene adnom bármelyik pályámat.
Sebestyén László
