A mi hazánkos Apáti István hétfő reggelre hívta össze a bizottságot.
Mi történt? November 9-én reggel 8 órára összehívta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának nyílt ülését Apáti István, a testület mi hazánkos elnöke, derült ki a politikus Facebook-posztjából.
Részletek. Az ülésen egyetlen napirendi pontot tárgyalnak majd meg, a november 4-én közétett „ügynökaktákkal kapcsolatban felmerült aggályokról és ellentmondásokról” egyeztetnek majd az érintettekkel és a bizottság tagjaival. A politikus hozzátette, az ülésen meg kell jelennie az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) vezetőinek is, ők feleltek ugyanis az akták nyilvánosságra hozataláért.
Kontextus. A kormány a hét közepén nyilvánossága hozta a több mint hatvanezer embert érintő ügynökaktákat, a nevek közt ismert zenészek, politikusok, és még egy milliárdos is felbukkant. Hamarosan azonban az is kiderült, egy technikai hiba miatt olyan emberek nevei is felkerültek a listára, akik nem megfigyelők, hanem megfigyeltek voltak, ilyen volt Lezsák Sándor MDF-alapító, volt fideszes politikus mellett több mint 160 ember. Az ő adataikat már eltávolították az oldalról, Magyar Péter pedig bocsánatot kért az érintettektől.