Bács-Kiskunkban is megjelent a madárinfluenza, az időjárás enyhülésével romlik a helyzet.
Mi történt? A Nébih megerősítette a madárinfluenza megjelenését egy lakiteleki pecsenyekacsa-telepen Bács-Kiskun megyében – számolt be róla az MTI. A hatóság a telep környezetében három kilométeres védőkörzetet, valamint kiterjesztett megfigyelési zónát rendelt el.
A több mint 13 ezer állatot érintő állomány felszámolása folyamatban van, miközben zajlik a járványügyi kivizsgálás is.
A Nébih felhívta a figyelmet arra, hogy az enyhébb időjárás miatt a vadmadarak nagyobb területen szóródnak szét, ami országos szinten fokozza a baromfiállományok fertőzési kockázatát.
Kontextus: A fertőzés gyanúja a takarmányfelvétel hirtelen visszaesése, az állatok aktivitásának csökkenése, idegrendszeri tünetek megjelenése és az elhullások számának növekedése miatt merült fel. A laborvizsgálatok a magas patogenitású H5N1 altípusú madárinfluenza jelenlétét igazolták.
A vírus idén január elején Csongrád-Csanád vármegyében, Szentesen két hízópulykatelepen jelent meg, majd a hónap végén Békés vármegyében – egy orosházi és egy békésszentandrási gazdaságban – is kimutatták. Nem sokkal később Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, egy tiszaföldvári lúdállományban is megerősítették a fertőzést.