Tanács Zoltán a Parlamentben számolt be a fejleményekről.
Mi történt? Feljelentést tett a Gondosóra program ügyében a Tudományos és Technológiai Miniszterium, Tanács Zoltán parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott: az ügyben 100 milliárdos nagyságrendű költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával tették meg a feljelentést.
Részletek. A tárcavezető elmondta, több mint 6500 dokumentumot vizsgáltak meg, több mint 12 ezer ponton találtak lehetséges problémákat a programban, ebből 1500 helyen kritikus gondokat találtak az ügyben. A miniszter úgy fogalmazott: véleményük szerint piaci versenyben akár fél vagy harmadáron is megvalósítható lett volna a program, amelynek eredményei és céljai valóban jók, de a megvalósításban sok problémát fedeztek fel.
Kontextus. A Gondosóra programmal kapcsolatban már 2024-ben is merültek fel problémák, akkor Hadházy Ákos emelte napirendre az ügyet.