Ha jó a csapat, a profit is ott lesz idővel, mert jó időben, jó iparágban vagyunk – vallja Kerényi Dániel. A magyar SnapSoft 2016-ban indult és egy középiskolai-egyetemi baráti körből nőtte ki magát mára közel százfős felhő-tanácsadó középvállalattá, ami már Németországban, az Egyesült királyságban és az Egyesült Államokban is jelen van. A cég alapító-ügyvezetőjével az indulásról, belső értékekről, a felhő-tanácsadói piacról, na és amerikai fociról is beszélgettünk.
A felhő nem csak tárhely, ezt sokszor elfelejtjük. És sokszor arra sem látunk rá, hogy mekkora üzlet is egyben. Arról meg pláne legtöbbször fogalmunk sincs, hogy mekkora harc folyik a nagy techcégek között a háttérben, hogy a globális felhőpiacon meghatározók legyenek. Olyan óriások harcolnak a startupok, kkv-k és nagyvállalatok adataiért, mint a Microsoft, az Amazon, a Google, vagy éppen az Oracle és a SAP.
Meglévő rendszereket felhőbe áthelyezni, vagyis migrálni nem egyszerű dolog. Sok magyar IT-tanácsadó cég ült fel erre a vonatra az elmúlt években, de közülük is kiemelkedik a SnapSoft, ami 2016-ban indult és egy középiskolai-egyetemi baráti körből nőtte ki magát, mára közel százfős középvállalattá. A cég Magyarország mellett már Németországban, az Egyesült királyságban és az Egyesült Államokban is jelen van.