Először jelmezeket készített kisebb társulatoknak, majd pénzt szerzett nekik pályázatírással. Aztán rájött, hogy azzal tesz a legtöbbet a független színházi szcénáért, ha több csapatot egyszerre menedzsel néhány kollégájával összefogva – mint afféle kulturális szolgáltatóközpont. Erre már egyesületet alapított, és azt is kiharcolta, hogy a kis társulatok megkapjanak Budán egy üres iskolaépületet. Rozgonyi-Kulcsár Viktória – vagy ahogy a legtöbben ismerik, Kulcsár Viki – elképesztő energiával és állandó mosollyal vezeti a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat, ahol békeidőkben havi legalább hatvan előadás látható. És közben inkognitóban háromgyermekes anya. Portréja az októberi Forbes magazinban olvasható.
Karddal lehetett vágni a füstöt a 90-es évek végén a Veszprémi Egyetem büféjében. Persze nem a vegyészhallgatók kísérleteztek, hanem a színháztudomány szakra járók vitáztak arról – miközben zsinórban szívták a cigarettát –, hogy mit láttak előző este a színházban. Pontosabban VHS-en, mert élő előadásokra nem jutottak el olyan gyakran, mint arra vágytak volna.
„Faltuk videóról a 90-es évek kaposvári előadásait, főleg a Mohácsi-féléket, például a Csárdáskirálynőt Kulka János főszereplésével. Most, a streaming idején kimondottan nosztalgiát éreztem, az egyetemi évek színháznézési szokásait idézte fel, bár azok az egy kamerával rögzített felvételek még élvezhetetlenek voltak, nem úgy, mint a mostani közvetítések” – meséli Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője.
