Hogy száll el festmények ára a 100 millió forintos szint fölé? Régebben csak József Attila vagy Radnóti kézjegye ért sok százezer forintot, ma már a kifejezetten sokat és akár ismeretleneknek is dedikáló Babits, Kosztolányi vagy Márai kötetei is bőven hat számjegyű leütéseket hoznak. A reneszánsz kisbefektető – így jellemeztük Korányi G. Tamást tavaly szeptemberi portrénkban. A szenvedélyes műgyűjtő az inflációról elmélkedik és arról, hogyan hat a drágulás műtárgyak piacára, megéri-e befektetésként tekinteni rá.
Az én nemzedékem még emlékszik szüleink történeteire, nagyobb táskányi bankjegyből megvehető jóval kisebb súlyú tojásról, az utcaseprők által összesöpört pénzkötegekről. A hiperinflációról. Az élmény élethosszig tartó félelmet hagyott maga után az ezt átélt nemzedékben. A kádári konszolidáció egyik fontos eleme az árstabilitás lett, az 1970-es árindex alig 6 százalékkal volt magasabb az 1960-asnál, és a következő évtizedben is 5 százalék alatt maradt az áremelkedés éves üteme. A magyar lakosságot viszont sokkolta az 1990-es 29 és az 1991-es 35 százalékos ütem.
A beinduló privatizáció, majd 1995-ben a fogyasztást drasztikusan visszafogó Bokros-csomag ha nehezen is, de lelassította az inflációt,
