Kritika a Semmelweis című filmről.
Koltai Lajos (Sorstalanság, Este) tizenhat év kihagyás utáni rendezésében, a Semmelweisben a címszereplőt (Vecsei H. Miklós játékában) a film végén hajóra ülteti, majd ahogy az Bécsből Budapestre indul, az utolsó snittben pár sor leírásban ismerteti az anyák megmentőjének hátralevő életét. Már ez a három bekezdés, a döblingi elmegyógyintézetben történt méltatlan halálával bezárólag is egy sokkal bonyolultabb, tragikusabb, árnyalhatóbb történetet sejtet.
Csakhogy a kosztümös történelmi-romantikus dráma egyetlen szűk metszetre, Semmelweis Ignác 1847-es bécsi tanársegédi-sebészdoktori időszakára koncentrál, ahol is gyermekágyi láz tizedeli a közkórházban szülő nőket. Egy osztrák bába, Emma Hoffmann (Nagy Katica) felvételt nyer az osztályra, ahol is a kezelhetetlen járványban engedni képtelen osztrák orvosokat és kórházvezetőket, valamint egy önérzetes, a holttestek és boncasztal fölött egyre inkább felőrlődő magyar orvost kap a feje fölé. Utóbbi mégis a nőben talál segítséget, támaszt és szerelmet, miközben rálel rövid, fájdalmakkal teli élete legnagyobb felfedezésére, a klórmeszes kézmosásra, amivel eltűnik a hullaszag, és legyőzhető a láthatatlan gyilkos.
