Rendszerkritikus videókban szerepel, tabutémákat feszegető előadásokban játszik, a filmvásznon pedig kitartóan fut. Lovas Rozi mára az egyik legfoglalkoztatottabb színész lett, de az ország egy része már rég nem mint tévésorozat-szereplőt vagy a Futni mentem sztárját ismeri, sokkal inkább mint a szabad színházon keresztül egy szabad országért küzdő Loupe Színházi Társulás alapítóját és színészét. Megjelent a nyári Forbes Life, a címlapon Lovas Rozival. Ajánló.
Üldögélt egy padon a Tóth Árpád sétányon, és mindenkinek illedelmesen, kötelességtudóan köszönt. Lovas Roziról ez az emlék jutott elsőre eszébe annak a kutyasétáltató kis társaságnak, akik már húsz-harminc éve is a Budai Várban laktak, és nap mint nap találkoztak a kint játszó gyerekekkel. Rozi nagymamája a várnegyedben élt, unokája sokat járt hozzá, és gyakran ücsörgött a japáncseresznyefák árnyékában. A sétány ma is népszerű a helyi gyerekek körében, rendszeresen ott asztfaltrajzversenyeznek és ugróiskoláznak suli után – bár ma már kevesebben elegyednek közülük szóba az ismerős kutyásokkal.
Rozi a mai napig élete nagyobb részét a Széll Kálmán tér környékén tölti, sőt a Futni mentem című filmben is felbukkantak a gyerekkora helyszínei. „Amikor errefelé forgattuk, állandóan fárasztottam a társaimat, mert mindenről eszembe jutott valami. Nekem ez a környék nagyon otthonos, itt lakott már a nagymamám is, ide jártam iskolába, edzésre, sokáig szinte ki sem léptem a kerületből.” Fesztelenül issza a kávéját és a limonádéját a Marczika Kávézóban (a Marczibányi téri Művelődési Házban, ahol társulatuk, a Loupe rendszeresen játszik), és miközben őszintén, lazán mesél, mégis az látszik, hogy koncentrál, tökéletesen akar válaszolni. Még ebben is maximalista, illedelmes és kötelességtudó – ahogy a munkájában, meg úgy általában, az életben. És közben vicces: olyan pókerarccal poénkodik, hogy le sem esik elsőre, komolyan beszél-e.
