Brit lordok, francia madame-ok, és ázsiai fiatalok töltötték meg Tokajt szombaton, ahol a Tokaji Borárverésen rekord mennyiségű tétel állt rajthoz. A többségük most itthon maradt, de az 55 éves 5 puttonyos talán már úton is van a brit elit felé.
A: zöldalma, mandula, citrusos savak. B: szép tiszta fajtajelleg, klasszikus furmint. C: érett gyümölcsök, sok virágos jegy, propolisz, arányos szerkezet. És így tovább, jegyzetelek összesen 39 darab egyforma ötliteres üvegbe töltött bort szombaton délelőtt 11-kor, úgy 80 külföldi, és ugyanennyi magyar társaságában. Sok brit, de néhány ázsiai, francia és német is szaglássza a borvidéki teljesítményt, száraz és édes fehérborok, ez már a hatodik Tokaji Borárverés.
„Mondtam nekik, hogy lehet ugyanakkorának maradni, mint a korábbi években, lehet ezt így is tovább csinálni, de én akkor nem szállok be” – áll mellém a francia Laurent Comas, a rendszerváltás egyik első tokaji pincészetének, a francia tulajdonú Pajzos-Megyernek ügyvezető igazgatója. Nyakában aranyszínű sál lóg, ez a szervező Tokaji Borlovagrend egyendarabja, így könnyen leszűröm, hogy végül beadta a derekát. „Persze, nyitottak voltak rá, hogy lépjünk a külföld felé” – folytatja ügyes magyarsággal. Idén London, jövőre már New York és Washington, vagy például Párizs szállhat majd be élőben, online is a lovagrend árverésébe.
Gentlemanek és madame-ok Tokajban
A Tokaji borvidék borászai egy-egy hordónyi különlegesen magas minőségű borukat adják most már hatodik éve az árverésre, ezek a tételek kizárólag itt kerülnek forgalomba. A másfél órás licitálás alatt idén rekord mennyiségű bornak, 39-nek, összesen több mint 4000 liternyinek van lehetősége gazdát cserélni. Nem mintha ez lenne a lényeg: az árak felsrófolása inkább.
„A mi borunkat már biztosan elviszik Londonba” – újságolja izgatottan egy borászattulajdonos, úgy mondja, mintha még nem lennének tételei menő londoni éttermek borlapjain. A lelkesedése még így is érthető.
Az árverés a borászok számára duplán nyereséges műfaj, nem véletlenül van ennek akkora hagyománya például Bordeaux-ban.
Azon kívül, hogy így különösen drágán is eladhatják a portékájukat a termelők, jó adag pénzügyi nyomástól is megszabadulnak. Ugyanis a komoly borok, mint amilyenek ezek a száraz és édes tokajiak is, akár több éves hordós érlelést igényelnek. Viszont ez azt is jelenti, hogy a borász kénytelen a bevétele forrását évekre a pincéjébe zárni, amíg mondjuk a gyerekei meg a munkásai tarthatják a markukat. Az árveréseket viszont éppen ezért többnyire a legutóbbi évjáratok bemutatására tartják, általában tavasszal, hiszen az őszi szüret ilyenkorra kerül formába. Valójában a módszerrel a fogyasztó is jól jár: biztos lehet benne, hogy a lehető legjobb állapotban, életpályája csúcsán kapja majd meg a bort, és addig a borász a megfelelő tárolásáról is gondoskodik, vagyis marad az ő pincéjében, ha csak másként nem egyeznek meg.
A későbbi rekorddöntőt még a délelőtti kóstoláskor sem locsolgatták túl bőkezűen
Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a vásárlók gyakorlatilag félkész borokat vesznek, itt most Tokajban leginkább a jól sikerült 2017-es évjáratból válogathatnak.
Aki ilyen állapotban megmondja, hogy néhány év múlva melyik tétel lesz csúcsformában, vagy mondjuk egy-két évtized múlva melyik éri majd a megvásárlási ár sokszorosát, az már nem csak amolyan gyorstalpalós pesti sznob.
Nem is látok kispályás arcokat – nézek körbe a tízedik tétel környékén, amikor már húzzák az ínyemet a fiatal savak – egy idősebb, francia arisztokratának tűnő nő az aranykeretes szemüvegét megemelve szörcsög, fiatal brit srácok az édes borok körül komolykodnak. „Lehet, hogy van egy magyar származásúakból álló külföldi vevőkörünk is” – mondja Laurent, amikor felmerül egy bizonyos Mr. Kovacs neve, aki amerikaiként már visszatérő vendégnek számít az árverésen. Ő végül nem tűnik fel a gyűjtők, nemzetközi kereskedők és étteremtulajdonosok között, akadnak helyette újak. Amikor fél 12-t harangoznak, mindenki elcsendesedik a kóstolótérré alakított Bormúzeumban.
Az ábécé betűivel jelölt negyven borról addig senki sem tudhatja, hogy ki és mikor csinálta, így tényleg elfogultság nélkül válogathattak közöttük. Ahogy felfedik az egyes tételeket, kiderül, hogy az én kedvencem a Myrtus Pince a többieket megosztó hárslevelű bora a Lestár dűlőből, 2017-ből. Na érte mondjuk adnék 8-10 ezer forintot, palackra leszámítva a kikiáltási ár ennek fele, szóval simán ráfuthatnék, ahogy számolok. A kérdés csak az, hogy aztán mihez kezdenék a maradék 119 palackkal, hiszen e bor esetében is egy egész hordónyit kínálnak, és így összességében 440 ezer forintról indul.
A tokaji zsinagóga hívja a Pall Mall utca 67-et