Fluor Tomit gondolták csodagyereknek, pozicionálta magát hülyegyereknek, ma azt mondja magáról: elnök. Mi hozzátesszük: a bulinegyedé. Munkaterve szerint ugyanis a hete fele csapatás – ha nem szaladna bele az estékbe, mondja, nem tudna így írni róla. (Az sem mindennapi, amilyen kevés alvással kibírja.)
Ám, miközben Fluor Tomi ügyesen tartja a kimeríthetetlenül csajozó, poéngyáros és softalkoholista, komolytalan partifigurát, Karácson Tamás egy tudatosan márkát építő munkamániás tehetség. A kettőből következik, hogy Fluor dalszövegeiben és a Wellhello klipjeiben ötven százalék az esély arra, hogy szóba került vagy megjelenik Budapest és a partizás. A másik ötven százalékban az ezekhez kapcsolódó csajozás nyer. És a helyzet az, hogy ezek eredményeiből ma már Tomi vehetné meg apunak a várost. Szóval nem véletlen, hogy őt választottuk a következő Forbes Urban címlaparcának – a szerdán megjelenő városi különszámunk központi témája ugyanis a bulinegyed.
Az éjszakáról írni, és az éjszakából vendáglátós üzletet építeni sem lehet anélkül, hogy belemerülnél
– ezzel el is árultam a friss Urban egyik tanulságát. Ezen a héten mi is ezt fogjuk tenni, Tomival és egy GoPro-val együtt ma este találkozhatsz velünk a belvárosban, de addig is, a magyar Forbes történetében először, megmutatjuk nektek, hogyan készül egy címlapunk (mi nappal is dolgozunk).
Van a lelkes szerkesztő és álmodozik
Jelen esetben én, aki utánajártam a Fluor-sztorinak, és megálmodtam egy címlapsztorit. Konkrétan a Wellhello legbudapestibb száma, A város szemei képi világa alapján.
Wellhello: A város szemei – ilyeneket screenshotoltam a klipből, és mutogattam mindenkinek
A végeredmény tekintetében két állandó címlapfelelősünk, a fotós Krasznai Zoltán és a grafikus Kádár Gergő azok, akik nélkül a szerkesztő hiába álmodozna. Próbáltam rájuk ragasztani a lelkesedésemet. Azt hiszem, sikerült.
Egészen pontosan Zoli a stúdiójába gyűjtötte az ország összes egyforma és elérhető Marshall-hangfalát, majd egy teljes napot azzal töltött, hogy olyan fényeket, színeket és reflexeket varázsoljon eléjük, amilyenek az én fejemből a klip alapján kipattantak (helló, cián és magenta!).
Krasznai Zoli munkában – az alannyal most nem volt túl nehéz dolga, Tomi feloldódott magától