Alberto Gipponi, a 40 éves séf már a holnap ételeit főzi Brescia mellett, Michelin-csillagos színvonalon, de néha meghökkentő módon.
A lombardiai Gussago városka sem különösebben varázslatosnak, sem nagyon élénknek nem nevezhető. A helyiek nem is igazán sejtik, hogy a szinte teljesen jellegtelen, vajszínű épületen levő ‘Dina’ felirat egy kiváló éttermet jelöl, ugyanis a felkészületlen látogató is könnyen elbizonytalanodhat, amikor a foglalására érkezve csak zárt ajtótáblákat talál. De aztán az apró, jelöletlen csengő megnyomása után pár másodperccel megnyugtató zajok hangzanak, és feltűnik az ajtó túli különleges világ.
Az étterem különböző helyiségei izgalmas változatosságot kínálnak a rusztikus falaktól a modern műalkotásokon keresztül az 50-es, 60-as évek bútoraiig előfordul itt sokminden, mégsem zavaró az ekletikusság. Alessandro, a sommelier fogad, de a konyhából kisiet Alberto is, aki kissé töredékes angolsággal azonnal jelzi, hogy nagyon is jól emlékszik, mennyire értékeltem a kifejezetten megosztó ételét. Rettentő szimpatikus, szerény fiatalember, aki sokkal szívesebben mesél a filozófiájáról, mint az ételeiről. Ahogy megtudom, alapvetően szociális munkásként végzett, volt némi rockzenei karrierje gitárosként, bár ez kissé meglepően hat a szerénysége mellett, majd a kettőből végül az egyetemi tanulmányai során elsajátított kutató-filozofáló mentalitást mentette át a konyhába: itt is az élteti, ha mélységet adhat az ételeinek, nem csak ízben, de szellemi értelemben is. Szereti a megosztó ételeket, ha rengeteg pénze lenne, olyan helyet nyitna, mint a baszkföldi Mugaritz, amit még életemben nem hallottam dicsérni senki által sem, magam is jártam ott többször is, de nem az ételek finomsága miatt fogok visszatérni. Ahogy meséli, a finom ételek, vagy a jelenlegi trendek őt sem érdeklik.
