Nem volt könnyű dolga az utóbbi másfél évben a színházaknak és a színházba járóknak, ám a szokatlan helyzetben új kreatív ötletek születtek. A Jurányi Ház például úgy döntött: Shakespeare után szabadon megmutatja, hogy tényleg színház az egész város. A néző – vagyis hallgató – pedig magában mosolyog az utcán.
„Van egy másik visszítérő álmom, de az nagyon para, elmondjam? Itt állok, szélcsend van, kurva meleg, meg sem mozdul a levegő. És valamiért tücskök ciripelnek fényes nappal. Aztán hallom, hogy elmegy mögöttem a villamos, de iszonyatosan csikorog. Aztán a csikorgást átkiabálva kiüvölt belőle egy ember, hogy »rohadjon meg minden politikus!«. Aztán valami fura hangot hallok a fejem fölül. Felnézek, és látom, hogy az égből egy hatalmas üveggömb zuhan a föld felé. Áttetsző. Ahogy földet ér, széjjelrobban, és egy törpe katona bukfencezik ki a belsejéből. Vigyorogva néz rám, és azt mondja, hogy »jön a szél, jön a szél«. És akkor tényleg fújni kezd, és hallom a zászlót, ahogy lobog a rúd tetején. Egyre hangosabban csattog. Aztán a szél orkán erejűvé növekedik, és leszakítja a zászlót. Aztán hirtelen csönd lesz. Nyikorogva kinyílik az ajtó, és kisétál a Parlamentből az Orbán, aztán énekli kezdi a Coco Jumbót, Olyankor mindig felébredek.”
Vinnai András Álomőrség című hangjátékát hallgatom a Parlament előtt egy fülhallgatóval. (Zászlófelvonás épp nincs, az lenne az igazi, de így is működik a fantázia.) A parlamenti díszőrség Vinnai-féle elképzelt csevejéből kiderül, milyen trükkökkel csajoztak, milyen bizarr szexuális élményeik voltak, és a visszatérő álmokból a fentiekhez hasonló szürreális részleteket tudhatunk meg.
