Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja (MÉD) fennállásának két évtizede alatt egy Európa-szerte egyedülálló szakmai ünneppé nőtte ki magát. A rendezvény egyik különlegessége, hogy zsűrizése a nagyközönség előtt zajlik. A 20. Média Építészeti Díján (MÉD) ezúttal a szakmai zsűriben vettem részt.
Az építészet közügy – vallják a Média Építészeti Díjának alapítói. Maga a díj egy magyar „találmány”, ilyen tényleg nincs máshol. A célja, hogy a média képviselőinek segítségével megismertesse a nagyközönséget a legizgalmasabb magyar épületekkel és tervekkel. A kétfordulós versenyen egy szakmai és egy médiazsűri is értékeli a befutott alkotásokat, ráadásul a közönség is szavazhat épület, terv, és épített környezet kategóriában. A díjakat múlt hét pénteken adták át az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Nemcsak a koncepció unikális, hanem az is, hogy a szakmai- és a médiazsűri tagjai az eredményhirdetés előtt több száz kilométert utazva, a helyszínen ismerik meg a jelölteket, akiket az idei 200 nevezésből egy neves szakértőkből álló nemzetközi előzsűri válogatott ki. Nem számoltam ki, de az elmúlt hét–nyolc évben a zsűri tagjaként közel tízezer kilométert utaztam Brennbergbányától Hargitafürdőig, Salgótarjántól Alsóbogátig.