Harmadéves volt, amikor a Vígszínház leszerződtette, és ekkoriban kapta első filmes főszerepét is. Márciusi címlaposunk, Varga-Járó Sára (27) tudatosan építi karrierjét, már most rengeteg színét megmutatta tehetségének, és legutóbb a Szenvedélyes nőkben épp olyan bolondos, életvidám lányt alakított, amilyen ő maga is a valóságban.
„Egyszer csak ott álltam a kábé tízméteres díszlet tetején, miközben enyhe tériszonyom van, és le kellett táncolnom róla. Magassarkúban” – meséli, hogyan csöppent bele 2022 őszén a próbák utolsó tíz napjában A kastély című előadásba. Varga-Járó Sára negyedéves hallgatónak hirtelen váltás volt a színművészeti egyetem pici fekete termei után a Vígszínház nagyszínpada, miután Rudolf Péter színházigazgató a harmadéves vizsgáján odaállt elé: „Bejelentkezik a Víg.”
Ritkán történik meg, hogy egy színház ennyire hamar lecsap egy tehetségre, Sára pedig rögtön megtalálta a helyét a társulatban, és a gyakorlati év után nem is volt kérdés, hogy marad. Azóta eljátszotta többek között a Pinokkióban Kanóc szerepét, az Igazából komédiában a robotlányt, Jacie Triplethree-t (abszolút főszerep), a Liliomfiban Erzsit, a Büszkeség és balítéletben Jane-t, A padlásban Sünit, legújabban pedig a Frankensteinben Justine Moritzot, a gyerekgyilkossággal megvádolt dadust.
„Mint A kastélyban, ebben is egyetlen nagyobb jelenetem van, ezért ott kell erősen megmutatnom magam, nincs olyan, hogy majd a következőben javítok. Márpedig mindkettőnél a nulláról a száz fokra kell egy pillanat alatt ugranom: a Frankensteinben érzelmileg, A kastélyban az idegeim kell, hogy azonnal annyira felhúzva legyenek, hogy jót imprózzunk Attilával.” (ifj. Vidnyánszky Attila, a darab főszereplője – a szerk.)
Fotók: Krasznai Zoltán
Úgynevezett Varga-Járó-műsor
Szülei hamarabb észrevették, hogy lányuknak tehetsége van a színjátszáshoz, mint ő maga. „Édesanyám színműt végzett Kolozsváron, és sokáig volt jelmez- és díszlettervező, neki hamar egyértelmű volt, hogy versmondóversenyekre kell mennem.” A család rendszeresen kérte, hogy utánozza őket, annyira szórakoztatón csinálta, és karácsonykor a húgával úgynevezett Varga-Járó-műsort adtak elő, zongorával, énekkel. Megtanultak vicces jeleneteket például a L’art pour l’art társulattól. A gimnázium első évében mégis sportosztályba járt, szinkronúszott ugyanis pár évig, de „későn, tizenkét évesen kezdtem”. Három-négy év után abba is hagyta, ekkor jött a modellkedés, szintén néhány évig.
„Azt mindig tudtam, hogy nem fogok valamilyen reguláris szakmát űzni, inkább szeretnék olyasmivel foglalkozni, amivel nyomot tudok hagyni, megváltom a világot, és megismernek” – mondja.
Végül szabadbölcsész szakra jelentkezett az ELTE-re, „az jó kis gyűjtőhelynek tűnt a humán érdeklődésűeknek”, gondolta, majd onnét kitalálja a jövőjét. De leginkább fel akart jönni Pestre világot látni a fehérvári gimnázium után.
Az ELTE másodévében felvették az SZFE-re, Novák Eszter zenés osztályába. Zenei tehetségéről talán elég annyi: nincs az az anya, aki ne sírná el magát a Pinokkióban Kanóc szerepében elénekelt dalán, tavaly pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon alakított nagyot a 3 testőrben mint Milady De Winter.
Már a színművészetin megfogalmazta magának azt a vágyát, hogy minél színesebb szerepeket szeretne majd játszani, olyanokat is, akikhez a legkevésbé passzol a karaktere.
„Az első év végi vizsgaelőadáson például egy öreg bácsit alakítottam. Ha egy szereppel túlságosan bekategorizálnának, vagy tudom, hogy nem lenne jó nekem, azt tisztelettel visszautasítom – mondja. – Tudatosan építem a karrieremet, fatalista vagyok, ha ez a pálya nekem való, úgyis meg fog találni, aminek meg kell találnia, és ha visszamondok valamit, pont ezt az utat segíti.”
Kamuforduló a castingon
A filmvilág mindenesetre elsőre egy főszereppel találta meg: másodéves volt, amikor beküldött egy felvételt a Mesterjátszma című film fiatal sakkbajnokának, Mártának a szerepére, és Tóth Barnabás rendező rögvest behívta. „Többfordulós volt a casting, még egy kamuforduló is volt, amin a kezembe nyomtak egy virágcsokrot, hogy enyém a szerep” – nevet.
„A producerek gálánsak akartak lenni – mondja Tóth Barnabás. – Sára igazából már az első fordulóban meggyőzött, amikor improvizálnia kellett sakkozás közben, hogy nyerésre vagy éppen vesztésre áll, és már ott kiderült, hogy klassz a humora és a szituációérzéke is.” Ráadásul mindketten „Margitosok” voltak (Földessy Margit drámaiskolájába jártak) – igaz, sok év különbséggel.
Sára azóta a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Szenvedélyes nők című filmekben is játszott. Utóbbi – ahogy fogalmaz – igazán arcul csapta: „Éppen olyan bolondos, életvidám lányt alakíthattam, amilyen a valóságban is vagyok.” A filmeket nézni is szereti, akár moziban, akár otthon, jól ki tud kapcsolni a napi munkából sorozatokkal. De az igazi feltöltődést a természet adja meg neki, gyakran visszajár a Balaton környékére, a siófoki szülői házba vagy a Káli-medencébe.
„A bakancslistámon van, hogy a világban egy csomó helyre eljussak a barátommal.”
A kapucnis, sportos tomboy stílus éppúgy jól áll neki, mint az estélyi (ezt a címlapfotózáson is megmutatta), de igazi védjegyei a gyűrűi, kisebb gyűjteményt halmozott fel belőlük. „Mindnek van sztorija, az égő szíveset például a szerelmem hozta nekem Mexikóból, egy másik pedig a nagymamám arany pecsétgyűrűje volt.
Borítófotó: Krasznai Zoltán
