A kínai technológiai cégeknek kellene az amerikai számítási kapacitás, a vezetés viszont nem akar nagyobb függőséget.
Mi történt? Mintegy 600 ezer Nvidia H200-as mesterségesintelligencia-chip vár Hongkongban arra, hogy Kína szárazföldi részére szállíthassák, értesült a Reuters két, az ügyet ismerő forrástól. Peking egyelőre nem engedélyezte a nagy volumenű importot, noha a kínai technológiai vállalatoknak szükségük lenne a processzorokra az AI-fejlesztéseikhez.
Mi az a H200? A H200 nem az Nvidia legújabb chipje, de a kínai alternatívák egyelőre nem érik el minden képességét. A vállalat szoftvereivel együtt különösen hasznos az AI-modellek tanításához. Az elmúlt hónapokban több nagy kínai internetes cég egyenként nagyjából 10 ezer darabhoz jutott hozzá, és közvetítőkön, illetve kerülőutakon is érkeztek kisebb szállítmányok az országba.
Felhajtott árak. A Reuters egyik forrása szerint október végén egy nyolc H200-as kártyával felszerelt szervert több mint 6 millió jüanért, mintegy 290 millió forintért kínáltak Kínában, az egy évvel korábbi ár körülbelül háromszorosáért. Az amerikai exportkorlátozások alá eső, újabb Blackwell-chipekre épülő szerverekért több mint 960 millió forintot kértek.
Amerika érdeke. A Trump-kormányzat tavaly engedélyezte a H200-asok értékesítését jóváhagyott kínai vevőknek, Peking azonban saját feltételekkel fékezi az importot, hogy mérsékelje az amerikai technológiától való függést. A The Information korábbi beszámolója szerint a kínai vezetés a modellek tanításához korlátozott mennyiségben engedne H200-asokat vásárolni, a már elkészült modellek futtatásánál viszont a hazai processzorokat részesítené előnyben.
Háttér. A kereslet nagyságát jelzi, hogy a ByteDance, az Alibaba és a Tencent több mint 3 millió, kisebb teljesítményű, az amerikai exportelőírásoknak megfelelő Nvidia RTX Pro 5500-as grafikus kártyát rendelt, összesen több mint 11 ezermilliárd forintos listaáron. A hongkongi készletekről és az importengedélyekről sem az érintett kínai hatóságok, sem az Nvidia és a megkeresett technológiai cégek nem válaszoltak a Reuters kérdéseire.