A bíróság szerint a gyanúsítottak jó anyagi helyzete és nemzetközi mozgási lehetősége is növeli annak kockázatát, hogy elérhetetlenné válnak.
Mi történt? Letartóztatásban marad Matolcsy György, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt a bírói döntést, amellyel elrendelték a volt jegybankelnök és két másik gyanúsított letartóztatását. A bíróság első fokú letartóztatása után mindhárom gyanúsított fellebbezett a döntés ellen, de a másodfokon eljáró Törvényszék most elutasította a fellebbezésüket. Mint írták,
fennáll a veszély arra, hogy Matolcsy és társai „elérhetetlenné válnak” – ezt megalapozza az, hogy mennyire nagy büntetés lehetőségével néznek szembe, illetve az, hogy „kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük” és jó nemzetközi mozgási lehetőségük van.
Mit kell még tudni? A Törvényszék szerint konkrét adatok támasztják alá azt, hogy ha szabadon engednék a gyanúsítottakat, akkor megpróbálnák befolyásolni a bizonyítást. „Az egyik gyanúsított érdekkörében a büntetőeljárással összefüggő iratokat találtak, valamint felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is”. A bíróság mérlegelte azt is, hogy nem lenne-e elég enyhébb kényszerintézkedést alkalmazni: azonban, ha csak házi őrizetet rendelnének el, az nem akadályozná meg, hogy a gyanúsítottak megpróbálják befolyásolni a bizonyítást.
Hozzátették: az, hogy Matolcsy György jegybanki megbízatása megszűnt, nem zárja ki a bűnismétlés veszélyét. A bűnismétlés nem csak annak a bűncselekménynek a folytatását jelentheti, amellyel gyanúsítják, hanem azt is, hogy reális a veszélye annak, hogy ha szabadon hagynák, akkor más, szabadságvesztéssel büntetendő tettet követne el. A volt jegybankelnök helyzetét az is rontja, hogy két további gyanúsított, Matolcsy Ádám és Stofa György külföldön bujkál.