Egy magyar vállalkozó életének legnagyobb teljesítménye gyakran egyetlen mondatban foglalható össze: nulláról épített fel egy céget és a vagyont. Aztán eljön az a nap, amikor fel kell tennie a kérdést, hogy mi lesz mindezzel, ha már nem tudja vagy nem akarja irányítani?
Bozsogi Tamás, az OTP Private Banking vezetője szerint a vagyonátadás kérdése ma már nem csak néhány kivételesen nagy családi vállalkozást érint. A rendszerváltás után induló vállalkozók jelentős része most éri el azt az életkort, amikor az átadásról dönteni kell. „Sokan jóval a nyugdíjkorhatár felett is a kormányrúdnál maradnak, mert a cég az identitásuk része. Egy váratlan esemény viszont egyik napról a másikra elveheti a lehetőséget az átgondolt döntéstől: ilyenkor vagy kapkodva kell rendezni az átadást, vagy lezáratlanul maradnak a legfontosabb kérdések” – mondja.
Felmérések szerint a magyar vállalkozások mindössze 14 százalékának* van kidolgozott utódlási terve. A szakember szerint a vagyonátadás megtervezésének halogatása mögött többnyire az elengedéstől való félelem és a bevált minták hiánya húzódik meg.
Kérdések, amelyeket fel kell ilyenkor tenni
A magyar gazdaságban kevésbé figyelhetők meg generációkon átívelő családi példák, az alapítók a hetvenes-nyolcvanas éveikben járnak, miközben az utódaik már negyvenes-ötvenes felnőttek saját karrierrel, akik nem feltétlenül vágynak az operatív cégvezetésre.
Ez valójában egy belső gyászfolyamat. El kell fogadni, hogy a kontrollt át kell adni, és bízni kell a következő generációban, vagy el kell engedni a kizárólagos családi működtetés kényszerét.
Az első lépés ezért nem egy szerződés megírása, hanem egy hosszabb, több beszélgetésből és döntési körből álló folyamat megkezdése. Mi tartozik a család vagyonához? Ki tudja, hol vannak a dokumentumok, milyen számlák, ingatlanok, céges részesedések vagy földterületek léteznek? És mi történik, ha a családfő akár csak két hétre kiesik a mindennapokból? „Ha minden egy kézben fut össze, egy váratlan helyzetben nemcsak a vállalkozás működése kerülhet nehéz helyzetbe, hanem a család vagyoni struktúrájának kezelése is. Nem a rossz szándék a veszélyes, hanem az, ha nincs előre átgondolt rendszer, amely ilyen helyzetben is támpontot ad a családnak” – hívja fel a figyelmet Bozsogi.
A következő kérdés a szerepeké. Ki lesz a tulajdonos, ki vezeti a céget, ki hozza a stratégiai döntéseket, és ki viseli a felelősséget? Ezek nem feltétlenül esnek egybe, egy családtag lehet jó tulajdonos anélkül, hogy operatív vezető lenne, és egy profi menedzsment is vezetheti a céget, ha a következő generáció más irányba szeretne menni. A cél nem feltétlenül az minden esetben, hogy a vállalat mindenáron a családban maradjon, sőt, sokszor az a jó döntés, ha a család eladja a vállalkozást, és a befektetett pénzből hosszú távon gondoskodik a következő generációról. Ahogy Bozsogi Tamás fogalmaz:
A siker az, hogy mindenki tudja, mi a saját szerepe, és ehhez komfortosan tud viszonyulni.
Ahol a vagyon egyben tartása és a generációk közötti folytonosság a cél, ott felmerülhet a bizalmi vagyonkezelés. Bozsogi szerint ezt sokan még mindig adóoptimalizálási eszköznek gondolják, pedig a lényege a tulajdon és a vagyonkezelés elválasztásában rejlik. „A bizalmi vagyonkezelés nem mindenkinél működik, és nem oldja meg automatikusan az öröklést, de ott igazán hasznos lehet, ahol a család azt szeretné, hogy a cég vagy a vagyonelemek ne aprózódjanak el, és a döntések ne a családi viták függvényében szülessenek meg, vagy épp maradjanak el” – mondja.
Az OTP Private Banking ebben a folyamatban nem a család helyett dönt, hanem abban segít, hogy a család a teljes vagyoni helyzetét, valamint a vagyon kezelését és továbbadását szolgáló struktúrákat is átlássa. A private banking szerepe mára lényegesen tágabb a befektetési portfóliók kezelésénél: egységben vizsgálja a családi és vállalati vagyonelemeket, a tulajdonosi viszonyokat és a meglévő vagyonkezelési struktúrákat, majd ezekhez és a család hosszú távú céljaihoz illeszkedő pénzügyi és befektetési stratégiát alakít ki, így a vagyon kezelése és továbbadása nem eseti döntéseken, hanem a család által előre meghatározott, kiszámítható szabályokon nyugodhat.
„A legfontosabb tanács, amit csak adhatunk, hogy a család időben kezdjen el beszélgetni. Nem kell ma mindenre választ találni, de érdemes még akkor dönteni, amikor erre van idő és a lehetőségeket nyugodtan át lehet gondolni” – összegzi Bozsogi Tamás.
*EY második Vállalkozói Barométer kutatása szerint
Disclaimer: Jelen tartalom marketingkommunikációnak minősül, és nem minősül befektetési ajánlásnak, valamint nem szolgál befektetési tanácsadásként. (x)