Akkor került szabadlábra, amikor a nyomozást még a Központi Nyomozó Főügyészség, a KNYF folytatta vele és a letartóztatásban maradt társával, G.B.-vel szemben.
Mi történt? Már nincs letartóztatásban az a Macsek néven ismert M. János, akit az Orbán Viktor testvérét, Orbán Áront is érintő vízumbiznisz ügyében az április 12-i választás utáni napokban tartóztattak le – tudta meg a Telex.
Információik szerint Macsek akkor került szabadlábra, amikor a nyomozást még a Központi Nyomozó Főügyészség, a KNYF folytatta vele és a letartóztatásban maradt társával, G.B.-vel szemben.
Az ezzel kapcsolatos kérdésüket a KNYF azzal hárította el, hogy a nyomozást már nem ők, hanem a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) végzi.
Mi következik ebből? Azt, hogy az ügy egyik gyanúsítottját korábban szabadlábra helyezték, az NVVH elnöke, Unger Anna a Telex megkeresésére sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta. Unger azt mondta, hogy az üggyel kapcsolatban a folyamatban lévő nyomozás érdekében még nem adnak információkat.
Kontextus. Az Orbán Áront érintő vízumbiznisz ügye azon, már folyamatban lévő büntetőeljárások egyike, amit a megalakulása után az NVVH átvett a KNYF-től. Ahogyan arról korábban mi is írtunk, az NVVH egyelőre négy ügyet vett át: az Orbán Áronhoz kötött vízumbizniszt, az óbudai korrupciós ügyet, a Volánbusz-ügyet, valamint a Szuverenitásvédelmi Hivatal milliárdos költéseinek vizsgálatát.
Miért fontos ez? Orbán Áron kétes hátterű társai ügyében azután kezdett el nyomozni a Telex, hogy kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen a miniszterelnök testvére a Miniszterelnöki Kabinetirodában Héjj Dáviddal, Orbán Viktor egyik intézőemberével beszélget. A hangfelvétel arról árulkodott, hogy Orbán Áron és társai vízumügyek intézésében érdekeltek, de vannak olyan vízumkérelmeik, amiket a hatóságok blokkolnak.