A beruházásra már megvan az engedély, csak egy baki miatt derült ki a Mol terve.
Mi történt? A Mol Bajánsenye határában létesítene új szénhidrogén-termelő kutat, miután a Vas Vármegyei Kormányhivatal hozzájárult a szükséges mélyfúráshoz. A fejleményre az Átlátszó bukkant rá egy szokatlan informatikai hiba nyomán: a határozat címe és iktatószáma már korábban felkerült a rendszerbe, maga a dokumentum azonban sokáig nem volt hozzáférhető, és a közérdekű adatigénylés sem vezetett eredményre. A hivatal végül mégis megküldte a határozatot.
Részletek. A tervek szerint a teljes munkafolyamat három hónapot venne igénybe, ebből maga a mélyfúrás 35–40 napig tartana, folyamatos, napi 24 órás munkavégzéssel. A kormányhivatal szerint a beruházás nem járna jelentős környezeti hatással, ezért nem tartotta szükségesnek környezeti hatásvizsgálat lefolytatását. A gáz kitermeléséhez ugyanakkor külön környezetvédelmi engedélyre lesz szükség, amelynek a vízvédelmi és vízügyi szempontokat is vizsgálnia kell.
A hatóság több korlátozást is előírt. A fakivágást a vegetációs időszakon kívülre kell időzíteni, a speciális világítás, illetve a fáklya éjszakai működtetése pedig csak meghatározott téli időszakokban engedélyezett. A dokumentum szerint a legközelebbi lakóépületnél várható zajterhelés a megengedett határértékek alatt maradna.
Háttér. Az ügy előzménye 2021-ig nyúlik vissza, amikor kiderült, hogy a Mol az Őrségi Nemzeti Park területén is új olaj- vagy gázkutak fúrását fontolgatja. A lakossági és természetvédelmi tiltakozások után a vállalat akkor visszalépett, és kérte az eljárás megszüntetését. Az elmúlt években azonban a környéken ismét végeztek munkálatokat a meglévő kutak gáztermelésének fenntartására. A most nyilvánosságra került határozat alapján pedig a térségben egy újabb kút terve is életben maradt.