Az informatikai rendszer fejlesztését korábban késznek nyilvánították, a minisztérium szerint viszont csak 52 százalékos készültségen áll.
Mi történt? Feljelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING fejlesztésével kapcsolatban – közölte Tanács Zoltán tárcája pénteken a Telexszel. A projektet teljes mértékben EU-s forrásokból fizették.
Miért fontos ez? „A feljelentésben többek között a költségvetési csalás, a hűtlen kezelés, a hamis magánokirat felhasználása, valamint az esetleges felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztásának vizsgálatát indítványoztuk” – fogalmazott a minisztérium. A hatóságok feladata annak megállapítása, hogy történt-e bűncselekmény, milyen teljesítések alapján történtek a kifizetések, kik hozták meg az érintett döntéseket, és terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség, írják.
Kontextus. Az E-ING rendszer fejlesztésére még 2019-ben kötött szerződést a kormány, és több mint 15,9 milliárd forint támogatást adott a projektre. A Tigra Kft.-vel kötött szerződés eredeti nettó értéke 899 milliárd forint volt, amely a módosításokkal nettó 8,449 milliárd forintra, bruttó 10,73 milliárd forintra emelkedett – áll a minisztérium közleményében.
A Tigra alvállalkozójaként a 4iG is közreműködött, amely saját 2019-es éves jelentése szerint egy több mint nettó 2 milliárd forintos részfeladatra szerződött.
A dokumentáció szerint 2022 májusában az utolsó fejlesztési mérföldkövet is teljesítettnek minősítették, és a kapcsolódó kifizetés megtörtént.
Mi jön ezután? A hivatali oldal működik, de akadozik a rendszer, és több vállalt funkció nem elérhető teljesen. Így a rendszer összesített készültsége mindössze 52 százalékos. A helyzet különösen súlyos, mivel a projekt 100 százalékban európai uniós forrásból valósult meg, írják. A minisztérium azt ígéri, hogy be fogják fejezni a projektet, és az a cél, hogy a nagy csúszást ledolgozzák. A korábban vállalt funkciók működését biztosítani szeretnék, hogy az ingatlan-ügyintézési rendszer valóban korszerű lehessen.